1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Nyártól már Magyarországon gyártja a Samsung új lapos tévéjét, értesült a Világgazdaság. A készüléket először a német piacon, majd néhány hónapon belül itthon is forgalomba hozzák.

A Samsung új, lapos, ám a hagyományos képcső-technológiára épülő készüléke a klasszikus, digitális lapos tévéknek támaszt majd versenyt, mivel lényegesen olcsóbb azoknál. Míg az LCD-típusú tévék ára a nyugat-európai piacokon 2-4 ezer euró között mozog, addig a Samsung ezer euró körüli áron dobja majd piacra az új típust.

Az első néhány ezer televízió még az ázsiai üzemekből érkezik majd, nyártól viszont már a társaság jászfényszarui egysége veszi át a gyártást. Mint ismert, a vállalat Jászfényszarun működteti az egyetlen európai televíziógyárat.

Az 1200-1400 főt foglalkoztató üzem termékprofilján belül jelenleg még a hagyományos katódcsöves készülékek dominálnak. A négy éve megindult kutatás-fejlesztési részlegben jelenleg harmincan dolgoznak, ám mind a profil, mind a létszám bővülni fog a jövőben, írja a Világgazdaság

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!