2p

Az InBev söripari cég Magyarországon hozza létre a pénzügyi szolgáltató központját, derül ki abból, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) beruházás-ösztönzési célelőirányzatából 760 millió forint támogatást kap a Budapesten bejegyzett InBev Business Services Magyarország Szolgáltató Kft.

A Gazdasági Közlöny közlése szerint a támogatás célja: "az anyavállalatot kiszolgáló pénzügyi szolgáltató központ létesítése". A közlés utal arra, hogy a fejlesztési támogatásról szóló szerződést már megkötötték. Az MTI-nek az információt a cég részéről nem erősítették meg, miután az InBev szóvivője négy napig nem volt elérhető.

A cégjegyzék szerint az InBev Business Kft.-t 2006 nyarán 400 millió forint jegyzett tőkével alakult meg, tulajdonosa a brüsszeli InBev SA. Annyit tudni még, hogy az InBev tulajdonban lévő Borsodi Sörgyár pr és vállalati kapcsolatok menedzsere, Orodán Krisztián 2007 novemberében beszámolt az InBev világméretű gyakornoki programjának magyarországi eseményeiről, ami vélhetően a pénzügyi szolgáltató központtal kapcsolatos munkaerőtoborzás.

Az InBev-nél 2006 februárjában jelentették be, hogy nyugat-európai érdekeltségeiknél csökkentik a létszámot, mert a csoport pénzügyi, külkereskedelmi és beszerzési feladatainak szervezését keletre helyezik át. Ennek keretében 360 állást szüntetnek meg öt európai országban, egyidejűleg 188 munkahelyet hoznak létre Magyarországon, ahol a cég európai központja lesz, és további 107 állást teremtenek Csehországban.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!