3p

Mintegy húsz százalékkal 162 milliárd forintra zuhant a hazai reklámpiac 2009-ben. A legnagyobb buktát a rádiók és a nyomtatott lapok voltak kénytelenek lenyelni, növekedésre - a mozi mellett - csupán az internet volt képes. Az online média súlya tovább nőtt a reklámtortán belül: tavaly már minden hetedik, hirdetésre szánt forint ide folyt be. Mfor.hu-tudósítás.

Jelentős mértékben, 19,2 százalékkal 162 milliárd forintra csökkent tavaly a nettó, szponzoráció nélkül számított reklámköltés hazánkban, jelentette be Skriba Judit, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) ügyvezetésének tagja kedden a Napi Gazdaság "Célkeresztben a fogyasztó" című reklám-média konferenciáján. Ennek oka egyértelműen a gazdasági válság, a reklámpiac ugyanis - mint fogalmazott - mindig érzékeny műszerként jelzi a gazdaság állapotát.  

Nagyot buktak a rádiók és a nyomtatott lapok

A zuhanás mértékét tekintve a tavalyi év legnagyobb vesztesei a rádiók voltak, amelyekbe 30 százalékkal kevesebb reklámpénz áramlott 2008-hoz képest. Nem járt sokkal jobban a közterületi média, illetve a nyomtatott sajtó sem: előbbi 29,7, utóbbi 28 százalékos mínuszt könyvelhetett el. A nyomtatott lapokon belül egyébként a bulvárújságoknál volt a legmérsékeltebb a csökkenés, az országos minőségi napilapok viszont drámai zuhanással voltak kénytelen szembesülni, tette hozzá Skriba Judit.

Szintén komoly, 16,5 százalékos mértékben csökkentek a televíziókban elköltött reklámpénzek. Ezen a szegmensen belül az országos tévék sínylették meg leginkább a válságot, míg a tematikus tévék még relatív jól tartották magukat.

Válságban is nőni tudott az online reklámpiac

2009-ben növekedésre - a kis súlyú mozi szegmensen kívül - csupán az internet volt képes, ahol mintegy hét százalékkal 23,3 milliárd forintra emelkedtek a reklámköltések. Igaz, a növekedés üteme jelentősen csökkent: 2007-ben még 46, 2008-ban pedig 43 százalékkal bővült az online reklámpiac.

Utóbbinak a reklámtortán belüli részesedése 10-ről 14,4 százalékra nőtt, azaz a hirdetésekre szánt összegek hetede már ide folyik be. Ha csak minimális mértékben, de növelni tudta súlyát a televízió is (39-ről 40,4 százalékra), a nyomtatott sajtó által kihasított szelet viszont 34,5-ről 30,9 százalékra csökkent.

Az internetes hirdetési piacon belül a Google által uralt keresőmédia fejlődése a legszembetűnőbb: ennek a szegmensnek a részaránya 2007-ben 8, 2008-ban 17, tavaly pedig már 22 százalék volt. A display aránya két év alatt 69-ről 59 százalékra csökkent, míg a listing 15, az email pedig öt százalékos szeletet mondhatott magáénak 2009-ben.

Húsz százalék fölé mehet az internet 

Novák Péter, az IAB Hungary elnöke szerint a fenti számok is mutatják, hogy az internet válságálló média, amely jóslata szerint 2012-ben már több mint húsz százalékát birtokolja majd a teljes reklámpiacnak.

Ezzel egybecseng az MRSZ által megkérdezett szakértők véleménye is. Utóbbiak egyedül az internetes reklámköltések területén jósolnak egységesen növekedést az idei évre, míg a rádiók, a televíziók és nyomtatott sajtó területén többségük további visszaesést vár.  

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!