Kósa Lajos azt mondja, egyelőre nincs az ügyben döntés, de még áprilisban parlament elé kerül a kiskereskedelmi szektort alaposan megbolygató törvényjavaslat. Erről a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján beszélt, írja az Index.

A komoly törvénymódosító-pakk terve először egy hónappal ezelőtt került elő, majd most hétfőn újabb részletekkel és módosításokkal lett gazdagabb a kép. Eszerint a kormány bevezetne egy új, bújtatott adót, melyet úgy szednének be, hogy nagyon nehezen teljesíthető, eladói létszám-minimumot írnának elő a kereskedőknek, melyet, ha nem érnek el, akkor a fel nem vett dolgozók után a garantált bérminimum 60 százalékát kellene "adók módjára" az államkasszába fizetniük.
Ennek kapcsán az Országos Kereskedelmi Szövetség is úgy érzi, hogy kilóg a lóláb, és ők is egyértelműen adóemelésről beszélnek.
A további tervek között ott van az is, hogy 20 milliárdot szednének be az áruházaknál való parkolás megadóztatásával, törvényben rögzítenék a diszkontláncok reklámra fordítható maximális keretét, kinyírnák a reklámújságokat, megadóztatnák a házhozszállítást és köteleznék a kereskedőket, hogy eltérő összetétel esetén tüntessék fel a csomagoláson, hogy más van az adott termékben, mint külföldi párjában. Ja, és az új intézkedéseknek köszönhetően visszasurranhat a vasárnapi boltzár is.
Kósa fogyasztóvédelmi okokkal magyarázta az eladói minimum bevezetését és az eltérő összetétel csomagoláson való feltüntetését. A reklámokra fordítható összeg korlátozásáról azt mondta, azt ő sem támogatja, mert ez sérthetné a gazdálkodás szabadságát.
Egyik kérdésben sincs még döntés, de a Fidesz frakcióvezetője többször hangsúlyozta, az egész csomag még áprilisban a parlament elé kerül.
mfor.hu