2p

Még folyik az egyeztetés az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) pontos megoldásainak kialakításáról – mondta el Máté Dániel a pénzügyminisztérium szóvivője.

Burány Sándor, a minisztérium politikai államtitkára korábban erre a hétre ígérte, hogy elkészülnek a végleges elképzeléssel. A végleges megoldásra azonban még néhány napra szükség lesz - mondta a szóvivő. Burány Sándor korábban annyit már nyilvánosságra hozott, hogy nem szűkítik és nem korlátozzák a választási ígéretekhez képest azok körét, akik jogosultak lesznek az egyszerűsített vállalkozási adó választására.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az új adónemmel a jelenleg működő, tízmillió forint árbevétel alatti kis- és középvállalkozásokat akarják jobb helyzetbe hozni. Nem célunk azonban, hogy a jövőben a munkavállalók tömegesen váljanak kényszervállalkozóvá - tette hozzá akkor az államtitkár. Az államtitkár korábban azt is elmondta, hogy a főállással rendelkező vállalkozók és az általános forgalmi adó hatálya alá eső társaságok is választhatják majd az evát.

Burány Sándor korábbi nyilatkozata alapján: az eva bevezetésével továbbra is cél az adminisztráció lényeges egyszerűsítése, valamint az, hogy az érintett társaságoknak kevesebb adót kelljen fizetniük. Az új adóról egyeztetnek a kamarákkal, a parlamenti frakciókkal és a szakmai szervezetekkel is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!