Az EU kijevi képviseletén megerősítették, hogy a megfigyelők első, 17 fős csoportja péntek délben már Kijevben lesz.
A Gazprom vezérigazgató, Alekszej Miller még csütörtökön kijelentette Brüsszelben: azonnal helyreállítják a gázszolgáltatást, amint megkezdik munkájukat a megállapodás szerinti ellenőrök Oroszországban és Ukrajnában.
Szokolovszkij értetlenségének adott hangot amiatt, hogy korábban olyan információk terjedtek el, amelyek szerint "Ukrajna úgymond fél fogadni a megfigyelő csoportban az orosz szakértőket".
Mint mondta, Juscsenko elnök a Dmitrij Medvegyev orosz államfővel folytatott telefonbeszélgetésben már szerdán világosan leszögezte, hogy Ukrajna kész a közös megfigyelésre, és "fel sem merülhet, hogy Kijev ne engedné az orosz szakembereknek is ellenőrizni a gáz áramlását". Már csak azért sem merülhet ez fel, mert a Gazprom szakemberei a sokéves gyakorlatnak megfelelően állandóan az ukrajnai mérőállomásokon tartózkodnak.
Szokolovszkij elmondta, hogy a vonatkozó dokumentum aláírásakor Ukrajna újra deklarálta: Ukrajna nem vesz le jogellenesen a tranzitra küldött gázból, és erre fizikailag-műszakilag nem is képes.
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő még csütörtökön este telefonon megerősítette Mirek Topoláneknek, az EU soros elnöki tisztségét betöltő Csehország kormányfőjének, továbbá Alekszej Miller Gazprom-vezérigazgató péntek délelőtt is elmondta: Oroszország kész fogadni a megfigyelőket.
Az ellenőrző mechanizmus létrehozását eredetileg Oroszország javasolta még január elején, de akkor Ukrajna hivatalos formában elzárkózott a megfigyelők fogadásától. A héten Angela Merkel német kancellár újra felvetette ezt a lehetőséget: akkor arról volt szó, hogy a csoport a Gazprom és a Naftogaz, továbbá az EU és a nagy vásárlók képviselőiből áll fel, és orosz és ukrán területen egyaránt ellenőrzi a gáz áramlását, s Ukrajna ebbe belement.
A csütörtök esti hírek arról szóltak, hogy végül Brüsszelben a megállapodás nem született meg, mert Ukrajna elzárkózott attól, hogy orosz szakértők is legyenek a megfigyelő csoportban, másrészt az EU tisztségviselőinek az aláíráshoz a tagállamok felhatalmazására van szüksége.