2015. augusztus 6. 08:07

Az osztrák tulajdonú Swietelsky Vasúttechnikai Kft.-vel kötöttek szerződést a felcsúti kisvasút megépítésére – írta a Hír24, amely szerint közbeszerzési eljárás nem volt.

A Swietelsky Vasúttechnika Kft. építheti a felcsúti kisvasutat – írta a Hír24. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány és a cég július 10-én írta alá a szerződést.

A céget nem nyílt eljárás keretében választották ki, és közbeszerzési eljárás sem volt. Az ok, hogy a projekt bruttó összköltsége 857 millió forint, az EU pedig ehhez 600 millió forintot ad, az EU-s támogatás tehát nem éri el a projekt teljes költségének a 75 százalékát, így nem is kell közbeszerzési eljárást kiírni.

A Miniszterelnökség szerint a kedvezményezett – azaz a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester vezette alapítvány – a közbeszerzési törvény előírásai alapján a projekt támogatási intenzitása miatt mentesült a közbeszerzési eljárás lefolytatása alól. A Miniszterelnökség szerint Felcsúton a munkaterület átadása július 20-án már megtörtént, jelenleg az alépítményi munkálatok zajlanak, a tervek szerint a kisvasút október 31-re készül el.

A kormány 2013-ban döntött úgy, hogy egy határozattal kiemelt beruházássá nyilvánítja a kisvasutat, egyben elkülönít rá 600 millió forint, részben uniós fejlesztési forrást. A pályázaton egyetlen indulóként a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát is működtető, Mészáros Lőrinc vezette Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány futott be, ő szerződött tehát tovább a kivitelezésre.

mfor.hu