Sikerrel pályázott az Élelmiszeripari Gépgyártó és Technológia Szerelő Kft. az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-Dunántúli Operatív Programjában, 518 millió forint támogatást nyert el, amely a tervezett fejlesztés költségének felét fedezi.
Fejes Balázs fejlesztési menedzser az MTI-nek elmondta, hogy épületek bővítését, felújítását, gyártóeszközök beszerzését tervezik, a gyártó- és a raktárkapacitást bővítik a kétéves program keretében a cég bölcskei telephelyén. A programnak része egy modern hegesztő-oktatóbázis kialakítása és munkaerőképzés is.
A beruházás eredményeként harminc új munkahely megteremtése biztos a bölcskei gyáregységnél - mondta a fejlesztési menedzser.
Jelenleg tíz-tizenöt embernek ad munkát a Paks közeli községben lévő telep. A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ adatai szerint Bölcskén, a közel háromezer lelkes Tolna megyei településen 2008 decemberében 9,4 százalék volt a munkanélküliek aránya.
A fejlesztési menedzser hozzátette, hogy a paksi atomerőmű által alapított Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítványtól 22,5 millió forintot nyertek el önerő kiegészítésre. Fejes Balázs nem tart attól, hogy a válság miatt visszaesnek a megrendeléseik, arra számít, hogy egyre több biogáz és bioetanol üzem indul.