2p

Az orosz Inter RAO EESZ áramexportőr szerdán 0 órakor valóban leállította az elektromos energia szállítását Fehéroroszországnak, amint azt kedden előre bejelentette.

A fehérorosz Belenergo ugyanis az egy héttel elhalasztott határidőre sem fizette ki a február óta felhalmozódott, mintegy másfél milliárd rubeles adósságának esedékes részét, mert Minszk egyelőre nem tud erre valutát találni.

Kért ugyan hitelt erre egy Fehéroroszországban tevékenykedő orosz banktól, de a bank csakis az orosz Központi Bank garanciájával lett volna hajlandó hitelezni, a Központi Bank azonban elzárkózott ettől, s ezt azzal indokolta, hogy Minszknek - amint ez a gazdasági adatokból látható -, van elegendő valutája adóssága törlesztésére.

Ahogyan az orosz sajtó írja, ez a "szappanopera" harmadik felvonása: az Inter Rao a fizetések elmaradása miatt június 9-én 50 százalékkal csökkentette az áramszállítást, és csak június 13-án újította fel, amikor megállapodás született az adósság törlesztéséről - amelynek értelmében Minszknek július 5-ig több részletben kellett volna kifizetnie 1,5 milliárd rubeles felhalmozódott adósságát -, és megérkezett az első részlet is.

A június 20-án esedékes második részletet azonban Minszk nem utalta át. Az orosz fél már jelezte a szállítások leállítását, de újabb tárgyalások nyomán beleegyezett a határidő június 27-ig való meghosszabbításába. a Belenergo ezt a határidőt is elmulasztotta, ezért az Inter Rao kedden ismét jelezte, hogy leállítja a szállításokat, s az előre jelzett időpontban, szerdán 0 órakor meg is tette ezt.

Igor Szecsin energetikai kérdésekben illetékes miniszterelnök-helyettes a döntést jó előre azzal indokolta, hogy az áramszállítások piaci alapon történnek, és azt mondta, a szállítások leállítása nem lesz hatással a fehéroroszországi fogyasztók áramellátására.

Oroszország csak február óta szállít Fehéroroszországnak újra áramot: a szállításokat közel egy éve leállították annak az orosz erőműnek a felújítása miatt, ahonnan Minszk az áramot kapja.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!