2p

Négymilliárd forintos beruházással építőanyag-ipari termékeket gyártó üzemet létesít az új-zélandi AHI Roofing cég a várpalotai ipar parkban.

Európában ez a legnagyobb, Magyarországon pedig az első új-zélandi beruházás - mondta Margaret Wilson, az új-zélandi parlament elnöke kedden Várpalotán, a leendő üzem alapkőletételének ünnepségén.

A projekt sikere a befektetőkön túl a termékeket előállító munkaerőn múlik - tette hozzá az új-zélandi házelnök, megjegyezve: az itteni munkaerő szakmai felkészültsége kiemelkedő, a várpalotai infrastruktúra pedig kitűnő.

Margaret Wilson hangsúlyozta, hogy a 2009 nyarától termelő üzemben indulásként 100 dolgozót foglalkoztatnak majd. Utalt arra is, hogy az idén 50 éves AHI Roofing anyacége, a Fletcher Building Új-Zéland második legnagyobb vállalata, amelyet a hazai tőzsdén kívül Ausztráliában is jegyeznek.

Tony O'Brien, az AHI Roofing európai igazgatója az ünnepségen elmondta: cégük az acél alapú és alucink borítású tetőfedők piacán első a világon, s a hazai, a kaliforniai és a malajziai gyártóegységeik mellett a magyarországi (várpalotai) üzemük csak az európai piacra termel majd. A fémalapú tetőcserepet a világ 80 országában értékesítik, s az eladásokat az elmúlt két évben sikerült megduplázniuk - mondta az igazgató.

Rámutatott arra is, hogy Európa számos országában mintegy 30 helyszínt vizsgáltak meg, s Várpalota kiváló infrastruktúrája, központi elhelyezkedése, valamint a munkaerő műszaki tudása volt a "döntő érv számukra" Magyarország, illetve a város mellett. Elmondta: az AHI Roofing 5,5 hektáros területet vásárolt az ipari parkban, s 3,5 hektáron építi fel az üzemét, tehát már az ingatlan vételekor kalkuláltak a további fejlesztés lehetőségével is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!