2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A legfrissebb adatok szerint Ausztriában a fél évvel ezelőtti piacnyitás dacára elmaradt a magyar munkavállalók rohama - közölte a Győr-Moson-Sopron Megye Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója.

Rimányiné Somogyi Szilvia szerint "meglepően szerény az adat", amely szerint jelenleg 39 819 magyar állampolgár dolgozik legálisan nyugati szomszédunknál, ebből 11 196-an a Magyarországgal határos Burgenland tartományban.

Az utóbbi adat 2481-gyel több a május elsejei piacnyitás előtt kimutatottnál, pedig ebben már azok is szerepelnek, akik legalizálták addigi feketemunkájukat. Korábbi hírek szerint a múlt év végén mintegy húszezer magyar dolgozott legálisan Ausztriában, akik zöme a határmenti három megyéből érkezett.

Osztrák és magyar szakszervezetek október eleji forgalomszámlálásán ennél jóval magasabb növekményt mutattak ki; egy éve 12 és fél, most pedig közel 16 ezer nyugat felé áthajtó kocsit számoltak meg Győr-Moson-Sopron és Vas megye határátkelőin reggel négy és nyolc óra között, márpedig az osztrák rendőrség adatai szerint az ebben az időszakban átlépő magyarok 90 százaléka dolgozni megy.

Tavaly reggel hat és hét óra között lépték át a legtöbben a határt, az idén októberben viszont már fél öttől megélénkült a forgalom, amiből arra lehetett következtetni, hogy ezek az emberek nem Burgenlandba, hanem távolabbi tartományokba tartottak a szakszervezetek szerint.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!