2p

Az idén jelentősen csökkennek a Toyota eladásai, és három évtized óta először fordul elő, hogy Japánban 3 milliónál kevesebb járművet fog előállítani a cég.

A világ első számú autógyártója - amely tavaly utasította maga mögé az amerikai General Motorst - 6,2 millió autó eladásával számol világszerte, ez 12 százalékkal kevesebb, mint amennyit a márciussal végződött pénzügyi évben eladott, jelentette a japán Yomiuri keddi számában.

A lap szerint a gyártás is jelentősen zsugorodik, és nem éri el még azt a szintet sem, ami dolgozóinak teljes munkaidős foglalkoztatásához szükséges. A mostani üzleti évben várhatóan 2,8 millió Toyotát fognak összeszerelni Japánban, a teljes foglalkoztatáshoz viszont 3 millió lenne szükséges.

Ilyen körülmények között a Toyota valószínűleg létszámcsökkentésre kényszerül 69 400 fős állományából, hogy termelését hozzáigazítsa a kereslet visszaeséséhez.

A válság miatt ötven év óta először minden bizonnyal vesztesége volt a japán autógyárnak a márciussal végződött üzleti évben. Előzetes számítások szerint 350 milliárd jen (3,6 milliárd dollár) volt a hiány, az egy évvel korábbi rekord nagyságú, 1,72 ezer milliárd jenes profit után. A kereslet meredek csökkenése mellett az erős jen is visszavetette a társaság eredményeit.

A Toyota május 9-én teszi közzé eredménybeszámolóját.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!