2002. március 21. 11:00

A GKI Gazdaságkutató Rt. idei prognózisa szerint az MNB új monetáris politikája az inflációs célt tekintve sikeresnek bizonyult 2001-ben, de a 2002-re vonatkozó jegybanki várakozások túlzottan ambiciózusak.

A kutatók a szolgáltatások jelentős részénél az átlagos inflációnál magasabb növekedést várnak 2002-ben. A prognózis felhívja a figyelmet arra, hogy az infláció alakulását a választások után hivatalba lépő kormány tényleges gazdaság- és energiapolitikája jelentősen befolyásolja. Példaként azokat a területeket említik, ahol a mesterségesen alacsonyan tartott árak a termelőknek veszteséget okoznak.

E probléma megoldása a GKI szerint két lehetséges változat szerint képzelhető el. Az egyik az elkövetkező egy-két évben jelentősebb, majd azt követően kisebb áremelkedések sorozata, a másik a termelői veszteségek fogyasztói árkiegészítéssel történő enyhítése és a lassú, fokozatos áremelés.- Az első megoldás piackonform - állapítják meg, hozzátéve: azzal jár, hogy 2002-2004 között az infláció nem, vagy alig csökken.

A második előnye, hogy nem emeli közvetlenül a fogyasztói árindexet, a költségvetési kiadásokon keresztül azonban növeli a keresletet és az inflációs nyomást. - Ebben az esetben 5-10 év alatt menne végbe az áralkalmazkodás, ami hatékonysági, versenyképességi veszteségekkel jár és megnöveli az állami jövedelem-átcsoportosítást - állapítja meg az előrejelzés.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.