2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Németország legalább két éven át, 2008 végéig korlátozza az Európai Unióhoz januárban csatlakozó Románia és Bulgária állampolgárainak munkavállalását saját munkaerőpiaca védelmében - jelentette be szerdán Berlinben Franz Müntefering munkaügyi miniszter.

"Németország ugyan jelentős lépést tett előre idén a munkaerőpiacon, de továbbra is a kormány egyik célja a munkanélküliség csökkentése, ezért ellenőrzés alatt kell tartani a Romániából és Bulgáriából érkező munkaerő beáramlását" - indokolta Franz Müntefering munkaügyi miniszter a döntést, amelyről már tájékoztatták is az Európai Bizottságot.

A román és bolgár munkavállalók foglalkoztatását mindenekelőtt az építőiparban és a hozzá kapcsolódó ágazatokban akadályozzák. A miniszter szerint ugyanakkor egyes munkavállalók "ellenőrzött és korlátozott" foglalkoztatására lehetőség lesz majd.

A szerdai döntés nyomán Románia és Bulgária ugyanolyan átmeneti elbánásban részesül, mint a 2004-ben csatlakozott nyolc kelet-európai ország, köztük Magyarország. A nyolc ország vonatkozásában Németország éppen idén hosszabbította meg 2009 elejéig az átmeneti munkavállalási korlátozást, amelyet még egy alkalommal lesz jogosult kiterjeszteni, legfeljebb azonban csak 2011-ig.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!