3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Várhatóan már a jövő év első felének végére elkészül a középtávú nemzeti agrárstratégiai program - mondta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken az ágazat helyzetét értékelő interjújában.

De az egyéni gazdálkodók helyzete javulni fog a jövő évre érvényes adótörvények nyomán is, mivel ezek több kedvezményt is tartalmaznak számukra, amelyek hatására többletforrások képződnek náluk. Emellett a közösségi szervezetek létrehozásának állami támogatása is sokat segít az egyéni gazdálkodóknak és a családi gazdaságoknak, mivel így javulnak termelési és piacra jutási feltételeik. Az agrárminiszter úgy vélte, hogy a jövő évre rendelkezésre álló mintegy 235 milliárd forintos állami támogatásból az agrárgazdaság előtt álló feladatok végrehajthatók lesznek.

Az idei évről szólva Németh Imre kijelentette, hogy 2002 rendkívül nehéz éve volt a magyar mezőgazdaságnak. Az ágazatot sújtotta ugyanis a tavaszi fagy, valamint az aszály is. Ezt mutatja, hogy az elemi károk enyhítésére, valamint a fagykár miatt 23,5 milliárd forintos kárenyhítést tartott jogosnak az agrárkormányzat. Ez mintegy 100 milliárd forintos tényleges kárt jelentett a mezőgazdaságban. Jórészt emiatt a mezőgazdasági termelés ebben az évben várhatóan mintegy 4 százalékkal csökken majd.

Az agrártárca vezetője utalt arra is, hogy a kedvezőtlen piaci viszonyok miatt további mintegy 100 milliárd forintos árveszteség érte az ágazatot. Csökkentek ugyanis a felvásárlási árak az év első tíz hónapjának adatai alapján mintegy 4-5 százalékkal, továbbá az erős forint is jelentős, mintegy 60 milliárd forintos veszteséget okozott az ágazatnak.

Az exportkiesés miatt a belföldi árak nyomottá váltak. A veszteségek pótlására a kormányzat közvetlenül hivatalba lépését követően 60 milliárd forintos egyszeri támogatást hagyott jóvá az ágazat számára. A kárenyhítések miatt azonban ezt az összeget teljes egészében nem lehetett az agrárium stabilizációjára fordítani.

Németh Imre közölte: a gazdák támogatási igényének mintegy 80 százalékát már karácsony előtt kifizették, a fennmaradó hányadot pedig várhatóan még az év vége előtt kézhez kaphatják a gazdálkodók. Így mintegy 50 ezer igénylő, azaz több mint 100 ezer gazdálkodó jut rendkívüli bevételhez még ebben az évben. Németh Imre tájékoztatott arról is, hogy az idei második félévben az ágazat gondjainak megoldása érdekében hatvan tárca-, tizennégy kormányrendelet és három törvénymódosítás született.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!