2p

Megnyílt az I. Nemzetközi Freecard Kiállítás a Boomerang Media szervezésében, ahol 17 ország több mint 300 képeslapja kerül kiállításra.

A kiállítás célja, hogy egy átfogó képet adjon a freecardok adta kreatív lehetőségekről és szemléltesse sokoldalúságukat. A különböző országból érkezett lapok bemutatják, hogy hogyan lehet a célcsoport érdeklődését felkelteni egy termék iránt - vicces, meghökkentő, merész módon- anélkül, hogy maga a hirdetés erőszakos lenne.

Az I. Nemzetközi Freecard Kiállítás az összefoglalása az elmúlt 5 évnek, amit a Boomerang Media annak szentelt, hogy a felhasználókkal megkedveltesse, a reklám szakmával pedig elfogadtassa a freecardot, mint az egyik legkreatívabb és negatív reklámhatástól mentes reklámeszközt. A kiállítás kuriózuma, hogy megtekinthetők az idén másodszor megrendezésre került Nemzetközi Freecard Verseny győztes cardjai is. A versenyre a világ összes freecard cége nevezhetett, és 7 kategóriában hirdettek nyerteseket.
A Boomerang Holding összes országában kiemelt szerepet kap a művészet és a társadalmi célú alapítványok támogatása, erre is számos példát láthatunk a kiállításon. A hagyományokhoz híven idén is meghirdetésre került a Kreatív Ügynökségek Freecard Pályázata. A pályázat lehetőséget adott az olyan képeslap tervek és ötletek bemutatására, amelyek valamilyen okból nem valósultak meg, és a kreatívok fiókjaiban hevertek.

A beérkezett pályaműveket egy szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai voltak: Fazekas Ildikó, az ÖRT főtitkára, Katona Éva, a Kreatív főszerkesztője, Erdélyi Zsolt, Sebők Zoltán a Magyar Képzőművészeti Egyetemről, és Lengyel Márta, a Boomerang Media ügyvezető igazgatója. Az első helyezést a Zero Communications/Szelei Róbert, Korossy Szabolcs, Martin Zoltán érte el, második lett Kármán Orsolya és Füleki Bettina a Chokito számára készített freecard tervvel, és a harmadik legjobb műért járó díjat, az Edison NTW/Nyéki Attila, Ferenczy Krisztián a Pöttyös Túró Rudi/ Mátészalkai Tejüzem részére készített kreatív kapta.

A kiállítás a mai napon megtekinthető a Millenáris Park G épületében, illetve szept. 20-22 között a Ráday utca kávézóiban és éttermeiben. A Boomerang Media, mint a freecard szegmens piacvezetője, kiemelt feladatának tartja, hogy hasonló hagyományteremtő rendezvények szervezésével folyamatosan támogassa a kreatívok munkáját és kreatív reklámok születését.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!