2p

Hat év múlva mintegy 5 milliárd mobilelőfizető lesz a világon, akiknek a kiszolgálásához új megoldások szükségesek a Nokia Siemens Networks szerint, hiszen az adatforgalom a jelenlegi százszorosára emelkedik.

Said Berrahil, a vállalat magyarországi ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a Nokia Siemens előrejelzése szerint három év múlva a hálózatok forgalmának már 90 százalékát teszi ki az adatforgalom, szemben a mostani 25 százalékkal. A teljes forgalom továbbra is dinamikusan nő, de ezen belül a hangforgalom aránya egyre csökken.

Az ügyvezető hozzátette: a hagyományos megoldásokkal nem lehet fenntartani hosszú távon a hálózatokat, mert nem bírják el az egyre nagyobb adtaforgalmat. Új technológiai megoldásokra azért is szükség van, mert miközben nő az adatforgalom, csökken az egy előfizetőre jutó havi átlagos költés, ami miatt a hálózatok és a mobilszolgáltatók hatékonyságát növelni kell.

A tájékoztatón bemutatták a cég új fejlesztését, a Long Term Evolutiont (LTE), amely lehetővé teszi például, hogy egy 100 megabites fájl letöltésének ideje a 58 másodpercről 5 másodpercre csökkenjen. A jelenleginél sokkal gyorsabb adatátvitel alapja például a videó letöltéseknek és az online játékok használatnak, illetve az egy gombnyomással történő személyes internet elérésnek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!