3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az okostelefonok előretöréséről és a piacvezető Nokia előnyének csökkenéséről tanúskodik a Garnter piackutató vállalat idei első negyedévi mobiltelefon világpiaci felmérése.

A Nokia piaci részesedése az idei első negyedévben 1997 óta a legkisebbre zsugorodott, miközben az Apple az iPhone sikerének köszönhetően javította pozícióját az öt legnagyobb mobiltelefon gyártó között és az ötödik helyről a negyedikre lépett előre.

A Nokia utáni két vezető helyet dél-koreai vállalatok, a Samsung és az LG biztosították maguknak a felhasználók körben sikeres Android operációs rendszer alkalmazásának köszönhetően.

A Nokia piaci részesedése 25,1 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 30,6 százalékról, elsősorban az okostelefon értékesítésben kialakult hátránya miatt. A Nokia saját Symbian operációs rendszerét háttérbe szorította a számos készülék gyártó által adaptált Android operációs rendszer.

Az idei első negyedévben összesen 427,8 millió készüléket értékesítettek végfelhasználóknak a világpiacon a tavalyi első negyedévi 359,6 millióval szemben. Az eladott készülékekből közel minden negyedik (23,6 százalékuk) okostelefon volt. A készülék kategória eladásai éves összevetésben 85 százalékkal emelkedtek.

Az okostelefon kategóriában gyors váltás történt az élen. Tavaly még a Nokia vezetett 44,2 százalékkal és csak minden tízedik készülék futott Android operációs rendszeren, az idei első negyedévben viszont már 36 százalékkal az Andorid készülékek rukkoltak az élre, a Nokia részesedése pedig 27,4 százalékra csúszott vissza.

Az "Androidok" támadását a Samsung vezeti a Nokia ellen. A Gartner azonban nem tartja valószínűnek, hogy képes lenne kiütni piacvezető pozíciójából, mivel a Nokia a fejlődő piacokon, Indiában és Afrikában alsóbb kategóriás modelljeinek köszönhetően szinte egyeduralkodónak számít. Egyes nyugat-európai országokban viszont már első helyen áll a Samsung. A Nokia viszont piaci pozíciójának védelmében árengedményekre kényszerült, ami bevételeit is csökkentette.

A világpiaci ranglistán a Samsung a második helyen áll az előző évi 18 százaléknál alacsonyabb, 16,1 százalékos részesedéssel. Részesedése az év elején bejelentett, de csak a második negyedévben piacra kerülő modellek miatt csökkent.

A Gartner bizakodó a Nokia és a Microsoft között létrejött okostelefon fejlesztési együttműködés sikerét illetően. Becslésük szerint a Nokia okostelefonjai Windows Phone 7 platformmal 20 százalékos piaci részesedést érhetnek el 2015-re. Ehhez azonban csökkenteniük kell majd az árakat és a hálózat szolgáltatókat is meg kell nyerniük az ügynek.

A Gartner szerint az idei első negyedévben mindössze 1,6 millió telefon kelt el a tavalyi év végén bemutatott Windows Phone 7 operációs rendszerrel.

Az Apple 16,9 millió eladott iPhone készülékkel több mint megduplázta eladásait az első negyedévben. Az okostelefon kategórián belül ezzel a harmadik legnagyobb lett 16,8 százalékos piaci részesedéssel. A teljes mobiltelefon piacon az Apple részesedése 3,9 százalék a tavalyi 2,3 százalék után. Igaz, egyes elemzői számítások szerint az Apple kevesebb mint négy százalékos piaci részesedésével a mobiltelefon piaci értékesítési árbevételének több mint felét szedi be egymaga.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!