1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Nobel-díjas kémikus szerint a metanol lehet a jövő egyik fontos energiaforrása.

Oláh György magyar származású Nobel-díjas kémikus szerint a jövő nagy lehetősége a metanolra épülő gazdaság, az 1,3 milliárd lakosú Kína például egy 20 évre szóló, több mint 140 milliárd dollár összegű program révén indítja el metanol üzemei felépítését.

A világhírű tudós ezt a Magyar Tudományos Akadémián (MTA), kedden Budapesten tartott előadásában fejtette ki, melyben az energiapolitika új lehetőségeit, a gazdaságpolitika és a metanolgazdaság szimbiózisát állította reflektorfénybe.

Aláhúzta: Magyarország számára is nagy jelentőségűek lehetnének a metanolt előállító üzemek, hisz a metanol gyártása részben a szén-dioxid megkötésén alapul, a szén-dioxid pedig nagy mennyiségben tör fel a mélyből például az itteni termálvizek "kísérő termékeként".

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!