2p

Önálló mozdonybérlésre készül a hazai vasúti áruszállítási piac egyik szereplője, a CER Közép-európai Vasúti Árufuvarozási, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (CER), számol be a Világgazdaság.

"Ha a múlt évben indított együttműködéseknek csak a kétharmadából üzlet születik, máris reális lépés lesz szlovákiai, romániai vagy magyarországi cégtől mozdonyt bérelni" – közölte Bárány István vezérigazgató.

A CER Zrt. az idén 10-15 százalékos forgalomnövekedést vár. Ezt alapvetően a tranzitra alapozza, amelyben már tavaly megerősödött. A rotterdami kikötőbe például 400-450 ezer tonnányi árut szállított, s onnan visszafelé főként szóját hozott. Jó üzletnek indult a Constanta–Dunaújváros vonalon bonyolított import is, bár ezt a megbízást romániai versenytársak később elcsábították tőle.

Viszont ma is erőteljes a lengyel–román és a német–román tranzit, sőt a németországi export is. Tavaly két ígéretes együttműködést is indított a CER. Ezeknek köszönhetően az idén új projektjei indulhatnak az osztrák RCA-val, az ukrán államvasúttal létrehozott megállapodás révén pedig az ukrajnai behozatal erősödhet. Utóbbi – a szlovén partnercéggel folyó tárgyalások eredményeként – idővel a koperi kikötőig érő szlovén–ukrán tranzittá érhet.

A társaságnál felmerült a személyszállításba való bekapcsolódás is, éppen az említett négy tolatómozdony jobb kihasználására. A tehervonatokat éjszaka vontató mozdonyok nappal fordulhattak volna néhányszor a személyvonatokkal is Békéscsaba térségében, de végül nem ígérkezett kifizetődőnek az új piacra való belépés. A kérdés nyilván újra felmerül a személyszállítási piac 2010-es teljes megnyitásakor, számol be a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!