3p

Az Anheuser-Busch Inbev illetékesei szerint egy fillért sem fizettek azért, hogy a vasárnap éjszaka játszott Super Bowl győztes csapat irányítója reklámozta őket.

Érdekes jelent zajlott az amerikai foci bajnokság döntőjét követően. A győztes csapat, a Denver Broncos irányítója a pályafutása alatt legendává vált Payton Manninget azonnal letámadták az újságírók, hogy a pályájáról faggassák. A 39 éves sportoló, aki az utóbbi években számos komoly sérüléssel küzdött, szinte biztosan vissza fog vonulni a mostani győzelem után, ám próbálta nyitva hagyni a kérdést a győzelem mámorában. Az őt kérdező újságírónak azt nyilatkozta, hogy a meccs után megiszik jó pár Budweissert. A dolog pikantériája az volt, hogy a díjátadást követően ismét megkérdezték, hogy mit tervez, amire újfent a márkával nevesített sörözést válaszolta.

A köznyelvben ugyan sokan helyettesítik a sört a Budweisser vagy a Bud-ot a sörrel, marketinges körökben mégis komoly meglepetést keltett Manning nyilatkozata. Voltak akik azonnal összeesküvés elméleteket gyártottak, hiszen a Budweisser gyártója, Anheuser-Busch Inbev évtizedek óta a Super Bowl egyik legnagyobb hirdetője. Volt aki azt hitte, hogy valami gerilla marketing akciónak lehettek a nézők szem- és fültanúi, így felmerült, hogy a Budweisser az NFL-nek, vagy magának a sportolónak fizetett ezért.

A vállalat marketing vezetője azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeket és a nyilatkozat után nem sokkal a Twitteren jelezte, hogy nem fizettek ezért a megjelenésért. Őket is meglepte, de büszkévé is tette Payton Manning „elszólása”. Természetesen a szakértők azonnal monetarizálták a Budweisser hasznát, és a becsült tévés nézettség alapján 3,2 millió dollárra értékelték a sörmárka kétszeri említését.

Autócsodák milliárdokért

Ha valóban nem történt fizetés, akkor tehát igencsak jól járt az Anheuser-Busch Inbev, akik négy 30 másodperces reklámszpotot is vásárolt a különböző márkáinak (Budweisser, Bud Light, Shock Top, Michelob Ultra). Emellett Helen Miren főszereplésével készült egy 60 másodperces kisfilm is, ami a felelős alkoholfogyasztásra buzdított, és amelynek megjelenését szintén a vállalat fizette. Így az egyik legnagyobb hirdetők voltak az eseményen. Ha a több megjelenés miatt nem is került az átlagos 5 millió dollárba minden 30 másodperc megjelenés, becslések szerint csak a reklámidőért 23-25 millió dollárt így is kifizettek. Ezekhez képest elenyésző összegbe került, hogy a győztes csapat, a Denver Broncos bulijára 50 láda sört is szállítottak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!