2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Tizenhárom Pest megyei településen parkolókat és biciklitárolókat építenek a vasútállomások mellé 2010 első félévéig az európai uniós fejtési források felhasználásával - jelentették be az érintettek közös sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.

A Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSz), a MÁV Zrt. és az érintett 13 Pest megyei önkormányzat alkotta konzorcium a mintegy 624 millió forint összköltségű projektet a Közép-Magyarországi Operatív Program támogatásával valósítja meg.

A beruházás költségének 90 százalékát uniós forrásból biztosítják, a 10 százalék önerőt az önkormányzatok adják.

A 2010. június 30-val záruló projekt megvalósítása során 834 gépjármű számára korszerű, őrzött parkolóhelyet, és 540 kerékpárnak tárolót alakítanak ki a Budapest-Szob, a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok vonalak mentén lévó vasútállomások mellett.

Kéthelyi József, a BKSZ Budapesti Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a közeljövőben megkezdődnek a kivitelezések, az időjárástól függően jövő év elején, február közepén a tényleges építkezés is indulhat a 13 településen.

Buzinkay Tamás, a MÁV Zrt. ingatlangazdálkodási igazgatója elmondta, hogy a MÁV üresen álló területeket adja a projekthez. A helyszínek kiválasztásánál szempont volt, hogy a helyi önkormányzatok is hozzájáruljanak a parkolók fenntartásához.

Mile Károly, a MÁV Zrt. EU kapcsolatok osztályvezetője elmondta, hogy a regionális operatív programokban és a Közlekedési Operatív Programban tovább P+R parkolók építése várható az ország különböző részén a vasútállomások mellett.

A most induló projektben 2010 június 30-ig Abonyban, Cegléden, Gyömrőn, Kismaroson, Nagykátán, Pilisen, Sülysápon, Szentmártonkátán, Sződligeten, Tápiószecsőn, Üllőn, Vecsésen és Verőcén épül meg a vasútállomások mellett a P+R, valamint a B+R parkoló. A kamerákkal megfigyelt területeken egész nap ingyen parkolhatnak az autósok és a kerékpárosok. A fejlesztési helyszínek kiválasztásánál és kialakításánál a beruházók figyelembe vették a parkolók későbbi bővíthetőségét is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!