3p

Miközben a volt pénzügyminiszterek, Kupa Mihály és Szabó Iván egyetértettek azzal, hogy a kormány a korábban meghirdetettnél kisebb adócsökkentést javasol jövőre, László Csaba jelenlegi pénzügyminiszter úgy vélekedett: az elvonások soha ilyen nagy mértékben eddig nem csökkentek - erről szerdán a Médiahajón a pénzügyminiszterek reggelijén cserélték ki gondolataikat.

Kupa Mihály és Szabó Iván egyaránt fontosnak tartotta a gazdaság romló jövedelemtermelő képességének javítását, az egyensúlyi helyzet orvoslását. Kupa Mihály szerint nincs szükség megszorításra, Bokros-csomagra, de összhangot kell teremteni a jövedelemtermelés és a költségvetési költekezés között. Ezért véleménye szerint óriási mértékű adócsökkentés megvalósítása felelőtlenség lett volna. Szabó Iván a nyugdíjreform folytatásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor jelezte: nem tudja elítélni a kormányt azért, mert nem teljesíti adóígéretét.

László Csaba szerint az előző években egyszerre lassult a növekedés és gyorsult fel a bérek kiáramlása, a bérköltségek növekedése rontotta a termelők versenyképességét. Kedvezőtlenül hatott az is, hogy a forint számottevően, mintegy 12 százalékkal erősödött. Ez lényegesen csökkentette az exportálók jövedelmezőségét. A pénzügyminiszter szerint a kormány új gazdaságpolitikája a versenyképesség helyreállítására, a költségvetési hiány mérséklésére koncentrál. A jövedelmeket egyensúlyba kívánják hozni a gazdasági növekedéssel és koordinált fiskális, monetáris politikára törekszenek a Magyar Nemzeti Bankkal.

A vitában Szabó Iván azt kifogásolta, hogy a kormány jövőre nem kívánja csökkenteni az uniós szinten is magas áfakulcsokat. Véleménye szerint ezt a kabinet megtehette volna úgy, hogy a kisebb áfabevételt a társasági nyereségadó növelésével kompenzálná. László Csaba mindezzel nem értett egyet, véleménye szerint meg kell tartani a viszonylag alacsony, 18 százalékos nyereségadó-kulcsot, mert ez a hazai és külföldi befektetők szempontjából alapvető. - Ugyanakkor a költségvetés legfontosabb bevételei az áfából származnak - mondta, hozzátéve: az áfakulcsok mérséklésére legkorábban akkor kerül sor, amikor Magyarország az európai monetáris és gazdasági unióhoz kíván csatlakozni, vagyis amikor teljesíteni szeretné a maastrichti feltételeket.

A pénzügyminiszter szerint a jövő évi költségvetés tervezetét a kormány október végén nyújtja be a parlamentnek. Elmondta, hogy több olyan törvénymódosítás előkészítéséhez látnak hozzá a Pénzügyminisztériumban, amelyek a hazai tőkepiac fejlesztését szolgálják. Példaként említette a felügyeleti díjak átlagosan 50 százalékos csökkentésének tervét. A miniszter kiemelte, hogy a privatizációt is újra kell kezdeni, aminek koncepcióját most készítik elő. A privatizálandó területek közül a bankszektort, az energiaszektort emelte ki. Hangsúlyozta, hogy bankkonszolidációra még csak állami tulajdonban lévő banknál került sor, így nem biztos, hogy az állam kezében vannak jó helyen az érintett társaságok, illetve pénzintézetek.

László Csaba azt is hangsúlyozta, hogy a privatizációt csak áttekinthető módon, üzleti alapokon lehet végrehajtani. Az elkövetkezendő időszak fontos feladataként említette az üvegzseb program megvalósítását. Mint mondta, ennek nagy előnye lesz, hogy az állampolgárok rászoknak arra: joguk van megtudni, mire költik a pénzüket.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!