4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2008 és 2012 közötti működését és gazdálkodását ellenőrizve megállapította, hogy a versenyhatóság ebben az időszakban nem rendelkezett hivatali stratégiával és az éves szakmai tervek sem voltak elég konkrétak - mondta Horváthné Herbáth Mária felügyeleti vezető kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Domokos László, az ÁSZ elnöke a vizsgálat megállapításai közül kiemelte: a pályázati úton támogatott versenykultúra fejlesztése során 84 pályázó 572 millió forint támogatáshoz jutott, de az összeg fele a pályázók 13 százalékához jutott. A GVH a vizsgált időszakban 652 versenyfelügyeleti eljárást folytatott le, ezek 43 százaléka felelt meg a versenytörvényben és a belső szabályzatokban foglaltaknak - beszélt a részletekről Horváthné Herbáth Mária.

A kiszabott bírság 15,6 milliárd forint volt. A GVH határozatok negyede került felülvizsgálatra a bíróságok elé, de 89 százalékukat elutasították. A bíróságon folytatódott ügyekben az első fokú bíróság 4,8 milliárd forint visszafizetéséről határozott az ügyfelek javára. A másodfokú bíróság viszont arról intézkedett, hogy az ügyfelek fizessenek vissza a GVH-nak 4 milliárd forintot.

Az említett 652 eljárás főbb szabályszerűtlenségei a következők voltak: az ügyintézési határidők elhúzódása, illetve a vizsgálati koncepció hiánya. Az eljárások 43 százaléka szabályszerű volt, és ugyanekkora hányadról mondható el a részbeni szabályszerűség, míg 14 százalékot tettek ki a nem szabályszerű eljárások - ismertette az adatokat a felügyeleti vezető.

Az ÁSZ azt javasolja a GVH-nak, hogy intézkedjen a hivatali stratégia és a számonkérhető munkatervek elkészítéséről. Az ÁSZ szerint szabályozni és ellenőrizni kell a GVH önálló egységeként működő Versenykultúra Központ pályáztatását is. Végül pedig meg kell teremteni a követeléskezelés kontrollját, mivel 1,3 milliárd forint a behajthatatlan követelés, a követelésekre elszámolt értékvesztés pedig meghaladja a 2 milliárd forintot.

Az eseményen az ÁSZ elnöke kifogásolta, hogy a Versenykultúra Központ működtetése keretében, az OECD-vel kötött megállapodás alapján létrehozott Regionális Oktatási Központ 691 millió forintos kiadásából az OECD mindössze 24 millió forintot vállalt. Az ÁSZ azt javasolja, hogy tárgyalják újra a szerződést, mivel a regionális szakember képzés költségének döntő hányadát a magyar adófizetők állják - tette hozzá Domokos László.

GVH-reakció

A GVH a honlapján reagált az ÁSZ megállapításaira. Először is azt kifogásolta, hogy a számvevők nem domborították ki: a 2010-ben hivatalba lépett új vezetőség sokat tett a problémák felszámolásáért. Így az elmúlt három év alatt sikerült olyan szabályozási rendszert teremteni, amely orvosolja az ÁSZ 2012-ig tartott vizsgálatának a megállapításait.

Példaként emelhető ki az, hogy a hivatal 2012 óta fokozatosan tette közzé stratégiai dokumentumait, ideértve a rövid-, közép-, és hosszú távú stratégiáját is. A szervezet szabályozottsága megfelel az autonóm közigazgatási szervekkel szemben támasztott jogszabályi követelményeknek - közölte a szervezet.

A GVH kitért arra is, hogy a fúziós kérelem beadásától a versenytanácsi határozat között eltelt napok száma az egyszerűsített eljárásban elbírált fúziók esetén 2011-hez képest 50-ről 22 napra, míg a teljes körű eljárásban engedélyezhető fúziók esetében 143 napról 82 napra csökkent. Míg 2011-ben két-három évvel korábban indult tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal kapcsolatos ügyek voltak folyamatban, addig a hivatal 2012 végére már csak az adott évi fogyasztóvédelmi ügyeket vizsgálta - tartalmazza a közlemény.

A GVH 2012-ban elkészült hatáselemzése szerint 2008 és 2012 között a hivatal antitröszt és fúziókontroll tevékenysége mintegy 58 milliárd forint összegű jóléti többletet hozott a társadalomnak - áll a GVH megállapításaiban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!