4p

A kereskedelmi célcsoportban az RTL Klub az egy héttel korábbi számainál megint kicsit jobbat ért el, míg a TV2 minimálisan visszacsúszott a 4. héten.

Egy héttel ezelőtti összefoglalónk egyik témája arról szólt, vajon mikor indul Azurák Csaba műsora a TV2-n, illetve az is kérdéses, hogy nem hagyja-e el a csatornát az ismert műsorvezető. Róla egyelőre újabb információk nem jelentek meg, egy másik „régi motoros” viszont visszatér a TV2-höz. Jakupcsek Gabriella ugyanis sajtóértesülések szerint új műsort, egy békítő realityt kap. A képernyőre több mint egyéves szünet után visszatérő tévés műsorának a címe Egymás szemében lesz. Jakupcsek békülni vágyó egykori szerelmeseknek, rég nem látott szülőknek és gyermekeiknek segít elsimítani a hosszú idő alatt elmérgesedett ellentéteket, és a műsor állítólag már tavasszal adásba kerül.

Jakupcsek Gabriella sokáig volt a TV2 munkatársa, majd a köztévéhez igazolt, ahol több éven át a csatorna átlagához képest nagyon sikeres műsorokat készített. 2015 karácsonya előtt azonban a Ridikül forgatása közben hívták fel, hogy fáradjon be a vezetőséghez, és bocsátották el a közmédiától, azóta legfeljebb vendégként szerepelt egy-egy műsorban.

Egy másik ismert képernyős lesz több hónapos kényszerszünet után ismét látható, Kárász Róbert az ATV-nél fogja folytatni. A műsorvezető a köztévénél és az RTL-nél is dolgozott korábban, de igazán ismert a Mokka stábjának állandó tagjaként lett ismert, hosszú éveken át vezette a TV2 reggeli műsorát. Az új vezetők érkezését követően Kárász Róbertet a Mokkából április 1-jén rúgták ki, azóta ő sem szerepelt műsorvezetőként sehol.

Ami a múlt heti műsorkínálatot és statisztikákat illeti, megőrizte vezető pozícióját az RTL Klub a nézettségi versenyben a 18-49 éves korosztály körében a 4. héten. Sőt kis mértékben még el is tudott lépni a TV2-től, hiszen míg a piacvezető csatorna tudta növelni közönségarányát, addig az üldözője némileg veszített. Az RTL elsősorban a szokásos hétköznapi műsorainak köszönhette ismét a fölényét. Ezeket ugyanis hóban fagyban követik a nézők, így a nézettségi toplista első 18 helyén kizárólag az RTL Klub adásai foglalnak helyet: a Barátok közt és az Éjjel-nappal Budapest mellett a csatorna híradója is jól teljesített, ezt egészítette ki néhány másik műsor. A kereskedelmi célcsoportban a nézettségi verseny élén a Barátok közt múlt hét csütörtöki epizódja végzett, 21,6 százalékos közönségarányt ért el. De a Mátyás király téri történések a hét többi napján is érdekelték a 18-49 éveseket, 19,88 százalékos átlagos heti közönségaránnyal futott az RTL Klub immáron több mint 18 éves sorozata.


Jól zárt az RTL sajátgyártású sorozata, a Válótársak is, az előkelő ötödik helyet szerezte meg a 18-49 éveseket mérő listán, 21,8 százalékos közönségarányt tudhatott magáénak. Ahogy arról beszámoltunk, a csatorna a csütörtök estéket egy másik magyar produkcióval tölti ki, és az RTL azt várja, hogy hasonlóan sikeres lesz A mi kis falunk című sorozat is.

Az eddig vasárnap estéken nem túl erős teljesítményt nyújtó csatorna ráadásul ezúttal erősíteni tudott, és a Kiütés című vígjáték ha nem is KO-zta a Sztárban sztár +1 kicsit, sikerült megelőzniük a zenés showműsort. Szombaton is egy zenés műsorral kellett felvennie a küzdelmet az RTL-nek, hiszen a 102 kiskutya című családi mozival egyidőben volt látható A Dal. Egy héttel korábban kegyeleti okok miatt elmaradt az elődöntő, most viszont még jó dalt is hallhatott a közönség, ami az első adás után különösen örömteli volt. Ha nem is kapott szárnyra, de egy picit javítani is tudott ennek köszönhetően a Duna TV.

Összefoglalva a 4. héten főműsoridőben (19-23 óra között) a 18-49-es korcsoportban az RTL Klub ha lassan is, de növelni tudta közönségarányát (16,9% SHR), és minden estét behúzott. Minimálisan visszacsúszott a TV2 (9% SHR). Maradt fej-fej mellett a két RTL-es kábelcsatorna, a Cool (4,6% SHR) és a F+ (4,3% SHR), a Viasat3 (2,9% SHR) ismét lejtőre került, a fent említett A Dal című műsor révén viszont a Duna TV (2,4% SHR) felfele tudott lépni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!