Mind a román, mind a magyar gazdaság érdekelt a tőkebevonásban és mindkettő rendelkezik már olyan vállalatokkal, amelyek piacai feszegetik az országhatárokat. A földrajzi helyzet, és - a nagyszámú magyar lakosságnak köszönhetően - a nyelvi akadályok hiánya miatt Románia a külföldre irányuló magyar tőkekihelyezések hagyományos és természetes célországa.
A magyar eredetű, vegyes vállalati formában megvalósított tőkebefektetések összértéke 2007 végéig elérte a 350 millió eurót, amellyel hazánk a 15. helyen található a külföldi befektetők rangsorában, s ezzel közel 2 százalékkal részesedik keleti szomszédunknál a külföldről származó befektetések teljes értékéből. A bejegyzett vegyes vállaltok száma pedig meghaladja a 7900-at, amely a vállalatok összlétszámának több mint 5 százalékát teszi ki. Az elmúlt év folyamán a magyar eredetű jegyzett törzstőke állománya 14 százalékkal, míg a vállaltok száma 20 százalékkal, számszerűen 1450-el emelkedett.
Ha figyelembe vesszük az ugyanezen időszak alatt újra befektetett nyereséget, illetve a végrehajtott tőkeemeléseket is, akkor a befektetések becsülhető értéke már túllépte az 1 milliárd eurót.
A magyar befektetéseket a sok, kis törzstőkével létrehozott, zömében kft. formában működtetett vegyesvállalat jellemzi. A befektettet tőke körülbelül 90 százalékát 10-15 nagyobb vállalat tudhatja magáénak.
Nincs félnivalónk Romániával szemben
A hazai gazdaság legjelentősebb cégei, így például az OTP, a MOL, a Magyar Telekom, a Richter Gedeon, a Fornetti és a Danubius Hotels évek óta jelen vannak a piacon, de működnek magyar érdekeltségű vállalatok az építőipari szolgáltatások, a műanyagipar, valamint a kis- és nagykereskedelem területén is.
Bár Magyarország és Románia egymás konkurenseivé váltak a világpiacon, a két ország egymásra utaltsága ugyanakkor tagadhatatlan, mutatott rá Garamhegyi Ábel külgazdaságért felelős kormánybiztos. Magyarországnak azonban nincs félnivalója a versenyben, mivel sok tekintetben, így az infrastruktúrában és a költséghatékonyságot illetően előnyben vagyunk Romániával szemben. Nekik viszont a munkaerő és a nyelvi tartalékaik jelentősebbek, amely különösen a franciákkal folytatott üzleti kapcsolataikban jelent előnyt.
Miután a magyar technológia sokkal fejlettebb, amelyet néhány éven belül egészen biztos, hogy lehetetlen utolérni, a megfelelő munkamegosztásra kell a hangsúlyt helyezni, mint ahogy tették azt hazánkban 8-10 évvel ezelőtt a német befektetők. A természetes terjeszkedésen kívül a privatizációban is egyre többen látnak lehetőséget, tekintve hogy keleti szomszédunknál virágkorát éli a magánosítás.
Ma már a korábban hiányzó, külföldre irányuló befektetés-hitelezés sem jelent problémát, hiszen – az igényeket felmérve - egyre több bank foglalkozik ilyesmivel, mutatott ár Major Zsuzsanna, az Eximbank ügyvezető igazgatója.
Tovább növekszik a tőkekivitel
Sokan aggódnak, hogy a külföldre település rontja a hazai munkavállalók esélyeit, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az anyavállalat és a Romániában sikeresen működő leányvállalat közötti jó kapcsolat a hazai vállalatfejlődésre is pozitívan hat, mutatott rá Garamhegyi Ábel.
Tőkeexport tekintetében vezető szerepünk van nemcsak Romániában, de az egész közép-kelet európai régióban is, amelynek oka, hogy a hazai vállalatok immár felismerték, hogy a külföldi megjelenés nem csupán lehetőség, hanem a hosszú távú siker feltétele is, közölte Süveges-Szabó László, az ITD Hungary üzletfejlesztési igazgatója.
Most már nem csak hozzánk áramlik be a tőke, de ami nagyon kedvező, hogy ki is viszünk, mivel a magyar vállalatok jelentős része már megérett arra, hogy komoly külpiaci szereplővé váljék, hangsúlyozta Garamhegyi Ábel.
Működő tőkekivitelünk jelenleg mintegy 3 milliárd euró, és az idei évben további növekedésre számíthatunk, reményeink szerint elérjük a 3,5 milliárd eurót, tette hozzá a kormánybiztos.
A május 26-án megrendezésre kerülő, Román-Magyar Tőkeexport konferencián, a tervezett számos vitabeszélgetés és tapasztalatcserén kívül szó lesz majd a Romániában rejlő, további befektetési lehetőségekről is, mert keleti szomszédunkban még mindig, sőt egyre több beruházó lát fantáziát.
Simon Rita