2p

A hollandiai kikötő Európában a legnagyobb, az első számú kapcsolat a tengeri és a szárazföldi áruszállításban. Tíz esztendeje annak, hogy Magyarországon is külön képviseletet hozott létre, amelynek egy esztendeje Pető Ernő a vezetője. Annak ellenére, hogy a magyar áruforgalom szempontjából nem Rotterdam az első számú tengeri kijárat, nem kell szégyenkeznie a képviselet vezetőjének. A két ével ezelőtti mélypont után ismét növekszik az ebben az irányban folyó külkereskedelmi forgalom. Egy esztendei tapasztalatairól nyilatkozott Pető Ernő.

Saját szakmai életemben a kikötő-képviseleti munka természetesen sok változást hozott. Harminc éves pályafutásom során sok területen dolgoztam a szállítmányozásban, de mindig csapatban. Ez az első olyan munka, amikor a "csapatom" több mint másfélezer kilométerre van tőlem, ugyanakkor fantasztikus érzés egy olyan divatos szóval élve - team-ben dolgozni, amelyik csak Rotterdamban kb. 350 ezer embernek biztosít munkát. Itt nincsenek olyan problémák, hogy reggelente öt-tíz feladatot hírtelen meg kell oldani. Ez a munka főleg kapcsolatépítés, promóciós feladat, piackutatás, a lehetőségek feltárása, de sokszor diplomáciai érzéket is kíván, mert nem csak a magyar partnerek igényeinek kell megfelelni, de a Rotterdamban dolgozó cégeknek is, hogy ezáltal a kikötő is jól járjon.


Magyar Közlekedés

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!