1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Néhány héten belül elkészülhet az egységes vállalkozói adó (eva) törvényi szabályozásának koncepciója - mondta el Burány Sándor, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára.

Az államtitkár közölte, hogy jelenleg folynak a szakmai egyeztetések, a tárca kikéri a szakmai és érdekvédelmi szervezetek véleményét is az elképzelésekről. Burány Sándor cáfolta, hogy a korábban meghirdetettekhez képest szűkíteni kívánnák az egységes vállalkozói adó felhasználhatóságát. Ahogyan a kormányprogramban szerepelt, úgy fogjuk megvalósítani az evát - jelentette ki az államtitkár.

Szavai szerint tehát mindenképpen változatlan marad, hogy az eva egy választható adózási mód lesz a vállalkozások számára, amelyet az éves árbevétel meghatározott összege esetén vehetnek majd igénybe. Ugyanakkor több szakmai szervezet jelezte, hogy a körükbe tartozó vállalkozóknál speciális szabályokra lenne szükség. Ezek közül az államtitkár a kereskedőket említette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!