1p

A Coca-Cola, a világ legnagyobb üdítőital-gyártója bejelentette, hogy egy új, nemzetközi marketing kampányt indít útjára, hogy újra megpróbálja megnyerni a vásárlókat az üdítő italoknak.

A kampány óriásivá duzzadt, miután a rivális PepsiCo-val együtt mindketten jelentősen növelték marketinges tevékenységüket, egyebek között logót változtattak és több hirdetéssel jelentkeztek, hogy elérjék, az emberek újra a szénsavas üdítőket fogyasszák - írja az MSNBC.com.

Ugyanakkor nagy figyelmet fordítottak az ásványvizekre, az energia italokra és a dzsúzokra is, de a gazdasági válságra tekintettek most újra visszatértek a gyökerekhez.

A szénsavas üdítők eladásai 4,8 százalékkal estek az Egyesült Államokban az elmúlt év első kilenc hónapjában. A Coca-Cola amerikai eladásai 4,4 százalékkal csökkentek ugyanebben az időszakban, ugyanakkor a vállalat 0,1 százalékkal növelni tudta piaci részesedését.

Szakértők szerint a kóla háború soha nem látott magasságokba csaphat. A Coke folyamatosan marketing akciókkal bombázza a vevőket, most éppen „American Idol” elnevezéssel indít új kampányt, amelynek során a televízióban, hirdetőtáblákon és áruházakban jelenik meg reklámokkal.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!