Tavalyelőtt a 27 tagországban összesen 66,5, tavaly már 279,6 milliárd euró támogatást vettek igénybe brüsszeli engedéllyel. Az idén a várakozások és az előzetes statisztikák szerint még nagyobb összeggel kell számolni. Válság nélkül tavaly csak 67,4 milliárd euró lett volna a felhasználás, alig nagyobb, mint az előző évben.
A bizottság adatai szerint Magyarországon tavaly - a vasutat leszámítva - összesen 2,5 milliárd eurót használtak fel a gazdasági ágazatok, ebből 1,9 milliárdot az ipar és a szolgáltatások ágazata. Az idén és tavaly eddig már 6 milliárd euró állami támogatást hagyott jóvá Magyarországnak Brüsszel, arról azonban nincs adat, hogy ennek mekkora hányadát költik el az év folyamán.
Uniós szinten tavaly óta összesen 3631 milliárd eurónyi támogatáshoz járult hozzá a brüsszeli bizottság a válság miatt, de a tavalyi adat szerint ennek csak töredékét, 212 milliárdot használtak fel ténylegesen a tagországokban.
Neelie Kroes versenyügyi biztos az adatokat ismertetve egyrészt leszögezte, hogy az állami támogatások a brüsszeli törekvéseknek megfelelően egyre célzottabbak, és különösen igaz ez a válság miatt jóváhagyott segítségre. Ez az egyik feltétele is egyébként, hogy a krízis elleni intézkedések kellően hatékonyak legyenek.
A brüsszeli bizottság a válság miatt átdolgozta támogatási szabályait, hogy az állami pénzek gyorsabban eljuthassanak az érintettekhez.
MTI/Menedzsment Fórum