2p

A dán TDC távközlési cég eladná az amerikai, seattle-i székhelyű Hungarian Telephone and Cable Corp. (HTCC) nála lévő többségét, 64,6 százalékát, értesült bennfentesektől a Dow Jones hírügynökség kedden.

Tőzsdei árfolyama alapján a HTCC piaci értéke 295 millió dollár, írta a hírügynökség. A TDC a BNP Paribas bankot kérte föl a licit szervezésére.

A HTCC, az Invitel márkanév alatt, a piacvezető alternatív vezetékes távközlési és széles sávú internetszolgáltató Magyarországon, több mint egymillió ügyféllel. Piacán a második számú szolgáltató a Magyar Telekom Nyrt. mögött. Ezen kívül jelentős szereplő a közép- és kelet-európai nagybani távközlési piacon.

A HTCC tavaly áprilisban kapta meg a magyar és a román versenyfelügyeleti hatóságok jóváhagyását az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt. felvásárlására. A Gazdasági Versenyhivatal tavaly októberben jóváhagyta azt is, hogy az Invitel megvásárolhassa a svéd Tele2-től a Tele2 Magyarország Kft.-t.

Az integrációt úgy oldották meg, hogy a HTCC csoport vállalkozásai idén január elsejei hatállyal beolvadtak az Invitelbe. A cég hivatalos elnevezése az átalakulást követően Invitel Távközlési Zrt. lett. Az átalakulással az Invitel Távközlési Zrt.-be olvadt a Hungarotel Zrt., a Pantel Kft., a HTCC Kft., a V-holding Zrt. és az Euroweb Zrt.

A dán TDC 88,2 százalékát 2006. januárban megvette a Nordic Telephone Company (NTC) 12 milliárd dollárért. Az NTC tulajdonosai magánbefektetési alapok, az Apax Partners, a Blackstone Group LP, a Kohlberg Kravis Roberts & Co., a Permira and Providence Equity Partners Inc.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!