2p

Nicolas Sarkozy volt francia államfő azt javasolta, hogy vessenek ki szénadót az Európába importált amerikai termékekre, ha Donald Trump elnöksége alatt az Egyesült Államok tényleg kihátrál az április végén aláírt párizsi klímavédelmi egyezményből.

A TF1 televíziónak adott nyilatkozatában Sarkozy emlékeztetett, hogy az elnökválasztási kampányban Trump megígérte a párizsi megállapodás újratárgyalását. Ha ezt valóban megteszi, és az Egyesült Államok nem tartja be azokat a környezetvédelmi szabályokat, amelyeket az európai vállalatok kötelesek tiszteletben tartani, Európának 1 százaléktól 3 százalékig terjedő szénadót kellene bevezetni az amerikai importcikkekre - mondta a jobboldali francia politikus.

Álláspontját azzal indokolta, hogy nem megengedhető olyan helyzet kialakulása, amely az európai vállalatok számára hátrányosabb, azaz ők betartanak bizonyos kötelezettségeket, miközben folytatódik az import egy olyan országból, ahol nincsenek ilyen kötelezettségek.

Sarkozy azt hangoztatta, hogy Európa nem lehet többé "gyenge" és "naiv", ezért azt is javasolja, hogy a Vásárolj amerikait! elnevezésű törvény mintájára Európának is jogszabályban kell előnyt biztosítania a saját vállalkozásoknak. A nevezett amerikai törvény kimondja, hogy a közpénzekből finanszírozott megrendelések esetében a nyertes vállalatoknak a termék legalább felét az Egyesült Államokban kell gyártania.

Franciaországban 2017 májusában tartanak elnökválasztást. A francia jobboldal november 20-án és 27-én rendezi meg az elnökjelölt-állító előválasztást, amelyen hét politikus indul. A közvélemény-kutatások szerint Alain Juppé volt kormányfő és Nicolas Sarkozy a győzelemre leginkább esélyes.

Ilyen lesz az új 2000 forintos bankjegy 

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!