3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

2011 szeptemberében az építőipari termelés volumene 12 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel azelőtt. A nagyberuházások hiánya és a lakásépítések visszaesése következtében felgyorsult az épületek építésének csökkenése. 2011. szeptember végén a jövőbeni építési munkákra vonatkozó, megkötött szerződések volumene mintegy 40 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Az építőipar termelői árai 2011 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,8 százalékkal emelkedtek.

2011 szeptemberében az építőipari termelés volumene munkanaptényezővel kiigazítva is 12 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Szezonálisan kiigazítva a termelés az előző havinál 2 százalékkal kisebb volt.

Az év első kilenc hónapjában a termelés 10,6 százalékkal elmaradt a 2010. azonos időszakitól.
A termelés szeptemberi, 12 százalékos mérséklődésen belül a két építményfőcsoport termelése eltérően alakult.

Nagyarányú, 23 százalékos visszaesés volt az épületek építésében, ezzel szemben az egyéb építmények építése 1,4 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbi, rendkívül alacsony bázisnál. A kismértékű emelkedéshez útépítési és vasút-korszerűsítési munkák is hozzájárultak. Szezonálisan kiigazított indexek alapján szeptemberben az épületek építésének volumene 7,7 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 1,2 százalékkal magasabb volt az augusztusinál.
Az év első kilenc hónapjában az épületek építésének teljesítménye 12,1 százalékkal, az egyéb építményeké 8,9 százalékkal csökkent 2010 azonos időszakához képest.

Szeptemberben az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – mintegy ötödével esett vissza az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Az egyéb építmények ágazat termelése 10,8 százalékkal meghaladta a 2010. szeptemberi alacsony szintet, a speciális szaképítés ágazaté – amelynek zömét szerelési és szakipari munkák adják – 19,7 százalékkal maradt el a 2010.azonos időszakitól.

Folyamatosan csökkenő szerződésállomány

A 2011 szeptemberében kötött új szerződések volumene az egy évvel ezelőttihez képest 12 százalékkal, ezen belül az épületek építésére kötötteké 14,4 százalékkal esett vissza. Az egyéb építmények építésére kötött új szerződések volumene 9,8 százalékkal mérséklődött a 2010. szeptemberihez viszonyítva.

Az év első kilenc hónapjában az építőipari vállalkozások 22,4 százalékkal alacsonyabb volumenű új szerződést kötöttek, mint az előző év azonos időszakában.

Az építőipari vállalkozások 2011. szeptember végi szerződésállományának volumene a 2010. szeptemberihez képest 39,1 százalékkal, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 41,3 százalékkal, az egyéb építményeké 37,8 százalékkal esett vissza.

Az építőipar termelői árai 2011 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,8 százalékkal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban az emelkedés (0,7 százalék) nem jelentős, az egyéb építmények építése ágazatban az árak 2,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

A legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban átlaghoz közeli (1,9 százalék) növekedés mutatkozott. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,8 és 2,7 százalék között szóródott. Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,2 százalékkal voltak magasabbak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!