2p

A General Motors igazgatótanácsa menesztette Fritz Henderson vezérigazgatót, mert új stratégia kidolgozására van szükség - közölte a cég szóvivője.

Előzőleg a CNBC amerikai hírtelevízió - röviddel az amerikai autógyártó cég Detroitba tervezett sajtóértekezlete előtt - kedden még azt jelentette, hogy Henderson lemond tisztségéről.

"Az igazgatótanács úgy döntött - és Fritz beleegyezett - hogy tekintettel a helyzetre, itt az ideje bizonyos változtatásokat végrehajtani" - mondta Chris Preuss, a GM szóvivője a helyi idő szerint kedden tartott sajtótájékoztatón.

A vezérigazgatói feladatokat átmenetileg Ed Whitacre elnök látja el. A cég nemzetközi pályázatot tervez kiírni az elnöki és a vezérigazgatói tisztség betöltésére.

Whitacre a sajtótájékoztatón rövid közleményt olvasott fel, amelyben bejelentette, hogy átmeneti időre átveszi Henderson munkáját.

Az 51 éves Henderson Rick Wagonert váltotta a tisztségben március 29-én. Wagoner az Obama-kormányzat nyomására távozott a General Motors éléről, amelynek többségi tulajdonosa az amerikai kormányzat.

Preuss közölte: a Fehér Házat tájékoztatták Henderson távozásáról, de nincs része a döntésben.

Az előre megírt közleményt felolvasva Whitacre hangsúlyozta: Henderson, aki átsegítette a GM-et a júliusi csődön, "kiváló munkát végzett egy soha nem látott kihívásokkal és változásokkal teli időszakban".

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!