2017. január 10. 08:13

Gyenes András vezérigazgató-helyettes 2017. január 10-i hatállyal hagyja el a vállalatot.

Rékasi Tibor lesz az új vezető

A Magyar Telekom bejelentése szerint Gyenes András vezérigazgató-helyettes 2017. január 10-i hatállyal távozik a társaságtól. A Magyar Telekom új lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese 2017. január 11-től Rékasi Tibor, aki egyúttal a T-Systems Magyarország Zrt. újonnan létrehozott Igazgatóságának elnöke lesz. A T-Systems Magyarország Zrt. ideiglenesen megbízott vezérigazgatója 2017. január 11-től Kaszás Zoltán.

Gyenes András 2015 júliusa óta volt a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese. "András a Magyar Telekomnál eltöltött másfél éve alatt sokat tett azért, hogy még nagyobb hangsúlyt helyezzünk az ügyfelek szempontjaira működésünk javításában éppúgy, mint új szolgáltatásaink kialakításakor. A nevéhez fűződik a Magenta 1 integrált kedvezménycsomag sikeres hazai bevezetése is, amely mára már több mint százezer ügyféllel rendelkezik. Sok sikert kívánunk további pályájához” – fogalmazott Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Rékasi Tibor 2013 októbere óta a Magyar Telekom vállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese és a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója. 2008 szeptemberében csatlakozott a Magyar Telekom Csoporthoz tartozó leányvállalat IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatójaként. 2012 októberétől 2013. szeptember 30-ig a T-Systems Magyarország Zrt. Értékesítés divízió vezérigazgató-helyettesi pozícióját töltötte be. 2013. október 1-től a Magyar Telekom vállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese és a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója.

Kaszás Zoltán 2015. december 1. óta a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgató-helyetteseként az Infokommunikációs megoldások divízióját vezeti. Korábban a Magyar Posta, a Budapest Airport, a MOL Csoport, illetve az OTP Szerbia informatikai vezetője is volt.

A Magyar Telekom Igazgatóságának döntése alapján 2017. január 11-étől a T-Systems Magyarország Zrt-nél háromtagú igazgatóság jön létre, amelynek elnöke Rékasi Tibor lesz.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

mfor.hu

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.