Tenisz, pénz , showbusiness

A tengerentúli torna volt az első, ahol megtörtént az öltözködés szabályainak felrúgása. A szivárvány színeiben pompázó ruhák itt jelentek meg először, nem titkoltan a sportszergyártó cégek hatására, amelyek ennek következtében jelentősen tudták növelni a teniszruháik értékesítését. Ezzel szemben az angliai versenyen, bár nem kötelező, de elvárt a fehér szerelés, és a rendezők nem is kívánnak engedni, a sportszergyártó cégek szirénhangjainak, eközben elesve súlyos dollármillióktól.

A legnagyobb különbség az amerikai és a másik három verseny között éppen a szponzorokkal folytatott szoros együttműködés. Míg ugyanis az All England Lawn Tennis Club szponzor bevételei néhány régi támogatótól (így az elmúlt években a Rolextől és az IBM-től) származtak, és mintegy 15 millió dollárt kasszíroztak, addig az új-világi szervezők mindent eladnak. Az amerikai szervezők szponzoroktól származó bevételei több mint négyszer olyan magasak, mint az angliai versenyé.

Férfisovinizmus versus piac

Van azonban olyan különbség is, amelyben nem az amerikaiak, hanem az angol verseny lóg ki a sorból. Ez pedig a kiosztott pénzdíjak. A négy nagy verseny közül ugyanis az angol az egyetlen, ahol a férfi és a női győztes eltérő összeggel lesz gazdagabb, a férfiak mintegy 805.000 dollárnak megfelelő, míg a nők 750.000 dollárnyi fontot kapnak a trófea mellé. A brit versenyszervezők szerint semmiféle férfisovinizmus nincs ennek hátterében, egyszerű piaci - a férfi döntőre többen kíváncsiak, mint a nőire - indokolják. A többi versenyszervező ugyan nem diszkriminálja a gyengébb nemet a pénzdíjak tekintetében, így mind a férfi, mind a női egyes győztesének bankszámláján 900.000 dollár jelenik meg a versenyt követően, ám a jegyárakban mégis érződik a dolog. Az US Open szervezői ugyanis a legjobb helyekért 10 százalékkal kérnek többet, a férfi döntőn, mint a hölgyek utolsó mérkőzésén.