2p

További cégfelvásárlásokat és járműállománya frissítését tervezi a Volán Tefu-cégcsoport. Vezetője, a Volán Tefu Rt. az idén 2,5 milliárdot fordít a dél-pesti logisztikai központ, a BILK fejlesztésére.

A 19 fuvarozó-szállítmányozó, logisztikai, valamint határspedíciós és vámszolgáltató társaságból álló csoport konszolidált árbevétele tavaly közel 14 milliárd forint volt, de további négymilliárd forint árbevétel nem került be a konszolidált beszámolóba. A csoport a tavalyihoz hasonlóan mintegy 1,1 milliárdot fordít járművásárlásra, 50 új járműszerelvény beszerzését tervezi. A Budapesti Intermodális Logisztikai Központ (BILK) területén első lépésben 20 ezer négyzetméteres raktárbázist és egy háromezer négyzetméteres irodakomplexumot épít infrastruktúrával, mintegy 2,5 milliárdból.

Az M0-s autóút, a kelebiai vasúti fővonal és az Ócsai út által határolt 100 hektár nagyságú logisztikai terület fejlesztője a mintegy kétmilliárd forint alaptőkéjű BILK Logisztikai Rt., amely a Volán Tefu Rt. többségi és a MÁV Rt. kisebbségi tulajdona. Szintén itt működik majd a 2,4 milliárd forint alaptőkéjű BILK Kombiterminál Rt., amelyben a MÁV-on és a Volán Tefun kívül tulajdonos még a GYSEV, a Mávkombi és a Hungarokombi is – számolt be a Világgazdaság.

A Volán Tefu Rt. újabb cégfelvásárlásokat tervez azután, hogy nemrég stratégiai befektetőként megjelent a Delta Invest Vagyonkezelő Kft.-ben, amelynek a Delta-cégcsoport hat érdekeltségében van tulajdonrésze. Közülük a legjelentősebb a 74,9 százalékig a vagyonkezelőnél lévő Delta Sped Kft., amelynek 25,1 százaléka a francia Groupe Norbert Dentressangle SA-é. Az együttműködésben érintett új cégek összességében ötmilliárd forinttal növelik a Volán Tefu-cégcsoport konszolidált árbevételét.

A Volán Tefu Rt. a társaság 56 ezer forint névértékű részvényeire egyenként 12 500 forint osztalékot fizet – mondta Wáberer György, a 10,739 milliárd forint saját tőkéjű társaság elnök-vezérigazgatója. A mintegy 201 milliót már tavaly szeptemberben előlegként kifizették, a nyereség fennmaradó része az eredménytartalékba került. A közgyűlés elfogadta a felügyelőbizottság, az igazgatóság és a könyvvizsgáló jelentését is. Ez utóbbi, a KPMG korlátozás nélküli záradékkal fogadta el a mérleget.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!