A Vezetés és Menedzsment Intézet (ILM) egyik illetékese szerint a változások az ismertté vált vállalati csalások és csődök hatására bekövetkező attitűdváltás eredménye. Több cégnél ugyanis komolyabb ellenőrzést vezettek be, illetve korlátozták a tejhatalmú vezetők mozgásterét.
Az autokratikus vezetési stílus, és egyes vállalatoknál korábban tapasztalt onemanshow egy időre mindenképpen háttérbe szorul, vélik a szakemberek. A karizmatikus figuráknak kell továbbra is vezetni a vállalatok, de döntéseikbe több embert kell bevonni hangsúlyozzák egyre többen.
Érdekes, hogy miközben az újabb döntési szint beiktatása minden bizonnyal csökkenti a hatékonyságot, a brit HR-vezetőknek immár csak 12 százaléka tartja a legjobbnak a karizmatikus vezetői típust. A változó hozzáállás máris tükröződik, hiszen mind több menedzser jár olyan tréningre, ahol megegyezési hajlamot tanítanak nekik.
Kapcsolódó anyag
Cukor és korbács
Több a konszenzust kereső vezető
Brit vezetők körében végzett felmérés szerint 2003-ban 45 százalékuk mondta azt, hogy a megegyezéseken alapuló vezetés híve, míg 2000-ben arányuk még csak 13 százalék volt.