Szerdán tette közzé a Pénzügyminisztérium a 2027–2030-as középtávú gazdaságpolitikai és költségvetési programját. Kármán András már a jövő évi büdzsétervezet bemutatásakor úgy fogalmazott, hogy „fejnehéz” költségvetési kiigazítást hajtanak végre, ami azt jelenti, hogy 2027-ben valósulhat meg a legnagyobb mértékű hiánycsökkentés: az idei, várhatóan 7,5 százalékos eredményszemléletű, GDP-arányos államháztartási hiány 4,9 százalékra mérséklődhet.
Ezt követően kisebb lépésközökben haladhatunk a költségvetési konszolidáció útján: 2028-ban 4, majd 3,4, 2030-ban pedig a maastrichti kritériumoknak megfelelően 2,8 százalékos államháztartási deficit jöhet össze.
Eközben Magyarország bruttó államadóssága 2030-ra a GDP arányában 74,9 százalékra mérséklődhet, ami távol áll az euróbevezetés egyik feltételeként előírt legfeljebb 60 százalékos rátától. Azonban a pénzügyminiszter elmondása szerint inkább a költségvetési hiány a meghatározó az esetleges eurócsatlakozás szempontjából.
Na meg persze az infláció (ami 2028 második felétől stabilizálódhat 2,5 százalék, vagyis a Magyar Nemzeti Bank új, éppen ettől az évtől érvényes inflációs célja körül), az árfolyam-stabilitás (amit az ERM II árfolyam-mechanizmusba való belépés is támogathat), valamint a hosszú kamatok alakulása (a 10 éves magyar államkötvény referenciahozama a konvergenciajelentés publikálása után enyhén 5,5 százalék fölött mozgott, az elmúlt egy évben közel 20 százalékot esett).
A 2027-es költségvetés legfontosabb irányait a Klasszis Podcastban Regős Gáborral, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdászával elemeztük. A beszélgetést itt nézhetik, hallgathatják vissza:
Konzervatív a kormány
A költségvetési hiány csökkentése kapcsán Kármán András is azt emelte ki, hogy a kiadási oldalon idén 700 milliárd, jövőre pedig további 1465 milliárd forintot tudnak megspórolni az állam működésén, jelentős részben a „túlárazott beszerzéseken, az előnytelen szerződéseken, a felesleges presztízsberuházásokon.”
A költségvetés bevételi oldalát a felpörgő gazdasági növekedés támogathatja. A kormányzat itt kifejezetten konzervatív, 2028-ig a piaci konszenzus alatti, majd 2029-2030-ban azt enyhén meghaladó pályát vázol fel. A GDP-növekedés üteme csak ekkor érheti el a 3 százalékot, a ciklus utolsó évében pedig 3,1 százalékos lehet.
Jövőre 2,4 százalékos bővüléssel számol a kormányzat, míg 2028-ban 2,6 százalékossal. Ez mindenképp jelentős gyorsulás lenne a 2023-tól 2025-ig tartó hároméves időszak 0,1 százalékos átlagos növekedéséhez képest.
Bezuhant az uniós forrásfelhasználás
A Pénzügyminisztérium szerint a GDP-növekedés felpörgésében a korábban zárolt, de a Tisza-kormány által hazahozott európai uniós források fontos szerepet játszanak. A helyreállítási alap, illetve a 2027 végéig érvényes európai uniós költségvetésből még lehívható kohéziós pénzeket tekintve összesen 16,4 milliárd euróról van szó, ami a 367 forint körüli jelenlegi euróárfolyammal számolva 6019 milliárd forintnak felel meg.
Fotó: Európai Bizottság, Pénzügyminisztérium számítása
Ám mivel ezeknek a forrásoknak a nagy részét 2028 végéig el kell költeni, az is látszik, hogy a szóban forgó uniós pénzek növekedési hozzájárulását sem becsüli túl a kabinet.
Az európai uniós források 2010-2023 között átlagosan a GDP 3,5 százalékát tették ki (ez valamivel több mint 3 ezer milliárd forint). Majd 2024-től beütött a krach, amikor az uniós pénzek nettó beáramlása a GDP 0,8-0,9 százalékára zsugorodott.
Az uniós források zavartalan lehívásának időszakában Magyarország 2018-ban érte el a legmagasabb, 5,6 százalékos növekedési ütemet. Az EU-s pénzek GDP-hez viszonyított aránya viszont közel sem ebben az évben volt a legmagasabb (enyhén 3,5 százalék fölött alakult), hanem a 2013-tól 2015-ig tartó periódusban (a csúcsév 2014 volt, amikor a 4,3 százalékkal bővülő GDP több mint 5 százalékára emelkedett a nettó uniós pénzbeáramlás).
Lassú víz partot most
Bár jól látszik a korreláció az uniós források érkezése és a gazdasági növekedés üteme között, az is kijelenthető, hogy az EU-s pénzek intenzívebb beáramlása egy adott évben nem feltétlenül jár együtt egy kiemelkedő GDP-adattal. Ezt persze rengeteg tényező magyarázza.
Csak egy okot megemlítve: az Orbán-kormányok például előszeretettel finanszírozták meg az uniós projekteket költségvetési forrásból, az EU-s pénzek pedig utólag érkeztek meg az Államkincstár számlájára (az eddigiek alapján a Tisza-kormánytól sem áll távol ez a gyakorlat).
Főszabály szerint minél nagyobb egy uniós finanszírozású projekt importtartalma, vagy minél nagyobb arányban vesznek benne részt külföldi cégek, annál kevésbé járul hozzá a keletkezett érték a magyar GDP-növekedéséhez. Természetesen az is számít, hogy a beérkező uniós pénzek éppen egy meglévő gazdasági konjunktúrának adnak további lendületet, vagy egy válságkezelésben töltenek be fontos szerepet.
Emellett akkor sem feltétlenül várható azonnali hatás az európai uniós forrásoktól, hogyha azokból infrastruktúrafejlesztés, a vállalatok versenyképességének és termelékenységének javítása, vagy a humán erőforrásokba történő befektetés valósul meg.
Így költené el az uniós pénzeket a kormány
Az EU-s források kapcsán a kormány prioritásai között szerepelnek az energetikai és hálózatfejlesztési, egyéb infrastrukturális, valamint digitalizációs beruházások, amelyek inkább hosszabb távon bővítik a magyar gazdaság növekedési lehetőségeit, emelik a GDP-potenciált.
Az uniós forrásoknak emellett természetesen rövid távú keresleti hatásuk is van, például a beruházások felpörgésén keresztül. A Pénzügyminisztérium 2027-től a vállalati és befektetői bizalom helyreállásával már „erőteljes bővülésre” számít, 2028-ban pedig a beruházások már 1,4 százalékponttal járulhatnak hozzá a növekedéshez.
A kormányzat 2030-ig az uniós helyreállítási alap (RRF) forrásaiból több mint 1,8 milliárd eurót különít el, amit legnagyobb részben a kis- és középvállalkozások versenyképességének fejlesztésére fordít. Ráadásul úgy, hogy azzal nem terheli a költségvetést.
A Pénzügyminisztérium megfogalmazása szerint ugyanis a nem hatékony vállalati támogatásokat fokozatosan váltják fel uniós forrásokból finanszírozott programokkal (a Demján Sándor Programon, a Ganz Ábrahám Gazdaságfejlesztési Programon, a GINO-n és a DIMPO Pluszon keresztül).
Lengyelország a cél
Ennél a célkitűzésnél is inkább a hosszabb távú, a potenciált emelő hatásokat emelhetjük ki. Pláne úgy, hogy nagyon alacsony bázisról indulunk. A tárca megfogalmazása szerint Magyarország termelékenységnövekedése 2010 óta jelentősen lemaradt a régiós versenytársakétól. Miközben a foglalkoztatottság és a tőkeállomány növelésének lehetőségei az évek múltával egyre korlátozottabbá váltak, hiába vártunk a termelékenységi fordulatra.
Fotó: AMECO, Pénzügyminisztérium számítása. TFP (teljes tényezőtermelékenység)
„A 2015-2025 közötti időszakban Magyarország éves átlagban több mint egy százalékponttal lassabban növekedett, mint Lengyelország. A két ország közötti különbség teljes egészében az alacsonyabb hazai termelékenységbővülésre vezethető vissza”
– írja konvergenciajelentésében a Pénzügyminisztérium.
A tárca várakozásai szerint az uniós források GDP-arányos beáramlása az elmúlt néhány év átlagának több mint háromszorosára, 3 százalék közelébe emelkedhet a következő években (ez alacsonyabb intenzitás lenne, mint a 2010-2023 közötti időszakban). Eközben 2028. január 1-jén elindul az Európai Unió következő, 2034-ig tartó költségvetési ciklusa, aminek már zajlanak az előzetes tárgyalásai.
Az biztos, hogy bőven van helyük a magyar gazdaságban az EU-forrásoknak. Miként az is, hogy önmagában nem lehet rájuk csodaszerként tekinteni. Hatékony felhasználással viszont sokat segíthetnek abban, hogy kirángassák a magyar gazdaságot abból a kátyúból, amibe 2023-ban került.
