2p

A Magyar Telekom intenzív mobilhálózati fejlesztésének eredményeként mára több mint 2400 településen vált elérhetővé a legkorszerűbb 4G mobilinternet szolgáltatás, a társaság országos lakossági kültéri lefedettsége már 95 százalékos, ami a tervek szerint az év végéig 97 százalékra nő - közölte a vállalat csütörtökön.

A lefedettség mellett az ügyfélszám is gyors ütemben növekszik: a 4G mobilszolgáltatás 2012 januári elindítása óta több mint 740 ezerre nőtt a használók száma. A 4G adatforgalom folyamatos és stabil növekedést mutat.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által az idén augusztusban elindított országos internetsebesség-mérő weboldalon közzétett mérőautós, 90 napos aggregált sebességmérések eredménye szerint a magyarországi szolgáltatók közül a Magyar Telekom mobilhálózata érte el a legnagyobb 3G és 4G feltöltési és letöltési sebességet, valamint a legrövidebb 4G válaszidőt - közölték.

A társaság az első fél évben 315,45 milliárd forint árbevételt és 15,0 milliárd forint nyereséget ért el, a bevétel 3,9 százalékkal volt nagyobb, míg az eredmény 8,4 százalékkal kisebb a tavalyi bázisidőszakinál. A hat havi EBITDA 94,64 milliárd forintot tett ki, ez 5 százalékos javulás az egy évvel korábbihoz képest. Az egy részvényre jutó eredmény 14,42 forint volt a tavalyi első félévi 15,74 forinttal szemben. A társaság nem változtatott éves pénzügyi célkitűzésein: továbbra is a tavalyival közel azonos nagyságú árbevétellel és legfeljebb 3 százalékkal csökkenő EBITDA-eredménnyel számol 2015-ben, és mintegy 105 milliárd forintot szán beruházásokra az idén a tavalyi 86,8 milliárd forint után. Idén az első fél évében a mobilbevételek 2 százalékkal nőttek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!