4p

Mintegy kétszáz fajta árut vontak ki a forgalomból az idei évben, amelynek több mint a fele a gyermekekre volt veszélyes – derült ki az immár hagyományos antikarácsonyi vásáron. A pocsék áruk között szerepelt földimogyorónak álcázott radír, fölrobbant hajszárító és játék mobiltelefonnak álcázott öngyújtó is.

Vigyázni kell a gyermekjátékokkal

177 fajta áru forgalmazását tiltották be idén a fogyasztóvédelmi ellenőrzések során, több mint ötven százalékuk a gyermekekre jelentett veszélyt – mondta Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója keddi sajtótájékoztatón, ahol az ez évi tapasztalatok mellett a Csillagszóró II. akció során elvégzett ellenőrzések eredményeiről is beszélt.

Mint közölte, idén kevesebb terméket kellett bevonni, azonban az arányok idén sem változtak: a veszélyes áruk többsége még mindig a gyermekeket érinti. Ezek közül leginkább a gyermek- és bébiruházati cikkek megvásárlásakor kell óvatosnak lenni. A legnagyobb veszélyt a kapucni húzózsinórja és a derékrögzítés jelentheti, amelyek fulladást okozhatnak.

Szintén ilyen probléma merülhet fel a főleg lányka cipőknél és csizmáknál, amelyek esetében a strasszok, alkatrészek miatt alakulhat ki fulladásveszély. Idén különösen odafigyeltek a mágneses játékok ellenőrzésére, amelyekkel kapcsolatban sok hiányosságot tártak fel: elsősorban a felhívás hiányzott, amelyek a lehetséges veszélyeket tartalmazzák.

Találtak olyan öngyújtókat is, amelyek gyermekjátéknak látszanak: például vonatot, mobiltelefont formájúak voltak. Ezek azért veszélyesek, mert a gyermek nem tudhatja, mit is tart a kezében, és emiatt égési sérüléseket szerezhet. Élelmiszernek látszó termékeket, egy amerikai földimogyorót mintázó radírt, és több, gyümölcs alakú gyertyát is bevontak.

Mintegy ötvenmilliós bírságot szabtak ki

Idén is elindult az ünnepek előtt is a Csillagszóró akció, amely során eddig nagyjából 1500 ellenőrzést tartottak annak érdekében, hogy a karácsonyi vásárlási lázban megvédjék a fogyasztókat. Örvendetes, hogy a kifogásolási arány 2008-ban már kevesebb volt, mint tavaly, 42 százalékos. Eddig 49,5 millió bírságot szabtak ki a kereskedőkre, vendéglátókra.

Az ellenőrök tapasztalatai alapján a kereskedőkre leginkább a következő hiányosságok jellemzők: nem tájékoztatják megfelelően a vevőket az árról és a termék jellemzőiről, nem tüntetik fel az árat, rosszul mérnek, számolnak, illetve a polcon szereplő ár nem egyezik meg a pénztárnál beütött összeggel.

Wittich Tamás példaként emelte ki, hogy a három darabos Omnia kávé esetében azt hirdették, hogy 25 százalékos akcióval kapható. Ugyanakkor egy termék árára vetítve ennél kisebb volt az árkedvezmény. Hasonló akcióknál tapasztaltak olyan csalást is, hogy három helyett öt termék árát ütötték be.

Javult a helyzet a fényfüzéreknél

A műszaki cikkek esetében elsősorban a lámpatestek, elektromos háztartási készülékek, kéziszerszámok, irodatechnikai készülékek és a fényfüzérek esetén tártak fel hiányosságot. A díszvilágítási füzéreket megvizsgálva kedvezőbb a kép mint tavaly – újabb veszélyes, ilyen típusú termékkel nem találkoztak -, de olyat találtak, amit tavaly már bevontak.

December 3-án nyolc hatóság tartott együttes ellenőrzést a józsefvárosi piacon, ahol rendkívül magas, 81 százalék volt a kifogásolt egységek aránya. Elsősorban az árfeltüntetés, a vásárlói tájékoztató hiánya, a hitelesítetlen, illetve lejárt hitelesítésű mérőeszközök használata, a műszaki cikkeknél a használati-kezelési útmutatók hiánya, a gyermekjátékok hiányos vásárlói tájékoztatóval történő árusítása és a fényfüzérek forgalmazása tájékoztatók nélkül voltak a legfőbb hiányosságok.

Kovács Zita

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!