3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

2011. márciusban az építőipari termelés volumene mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 10,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Szezonálisan kiigazítva a termelés márciusban az előző havinál 3,0 százalékkal alacsonyabb volt. Az év első három hónapjában a termelés 7,0 százalékkal volt kisebb az előző év azonos időszakinál. Az építőipar termelői árai 2011 I. negyedévében 2,4 százalékkal emelkedtek 2010 I. negyedévéhez mérten, írta a KSH hétfő reggeli elemzésében.

Az építőipari termelés márciusi, 10,9 százalékos visszaesésén belül mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az épületek építése 5,1 százalékkal elmaradt a 2010. márciusitól, az egyéb építményeké csaknem ötödével mérséklődött. Szezonálisan kiigazított indexek alapján márciusban az épületek építésének volumene 0,9 százalékkal magasabb, az egyéb építményeké 3,4 százalékkal alacsonyabb volt a februárinál. Az év első három hónapjában az épületek építése 2,3 százalék, az egyéb építményeké 13,8 százalékkal maradt el a 2010. január–márciusitól.

Márciusban az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – 1,6 százalékkal magasabb volt a 2010. márciusinál. Az egyéb építmények termelése jelentősen, több mint egynegyedével csökkent, míg a speciális szaképítés ágazaté – amelynek zömét szerelési és szakipari munkák adják – 10,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakihoz képest.

A márciusban kötött új szerződések volumene 27,7 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötötteké csaknem kétötödével esett vissza. A jelentős visszaesés részben a 2010 márciusában oktatási, egészségügyi és idegenforgalmi épületekre kötött nagy értékű szerződések miatti magas bázis következménye. Az egyéb építmények építésére kötött új szerződések volumene márciusban 14,7 százalékkal csökkent.

Az év első három hónapjában az építőipari vállalkozások 40 százalékkal kisebb volumenű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban. Az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 32,4 százalékkal mérséklődött a 2010. márciusihoz mérten. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 37,5, az egyéb építményeké 28,1 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az építőipar termelői árai 2011 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,4 százalékkal emelkedtek.

Az épületek építése ágazatban az árak 2,0 százalékkal nőttek, az egyéb építmények építése ágazatban 1,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. A legnagyobb növekedés (3,0 százalék) a legnagyobb súlyú speciális szaképítés ágazatban mutatkozott. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,8 és 4,2 százalék között szóródott. Az építőipar árai 1,0 százalékkal voltak magasabbak az előző negyedévinél.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!