2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ugyan "néhány viharfelhő megjelent a Google egén", a vállalat első negyedéves számai azonban igencsak meggyőzőek voltak. A problémákat a korábbiakhoz hasonló dinamika fenntartása jelentheti.

Csütörtökön a tőzsdezárás után tette közzé első negyedéves számait a Google, mely 2,89 milliárd dolláros, azaz részvényenként 8,75 dolláros nyereséget ért el. A társaság egy évvel korábban 1,8 milliárdos összesített, és 5,51 dolláros részvényenkénti profitról adott számot.

Az akvizícióktól tisztított bevétel 8,14 milliárdot tett ki, míg a hasonló típusú EPS (egy részvényre jutó eredmény) 10,08 dollár volt. Az elemzők előzetesen 8,15 milliárdos forgalmat, illetve 9,66 dolláros EPS-t vártak a FactSet Research adatai szerint.

A kedvező számok hatására a zárás utáni kereskedésben a Google részvények 2,5 százalékkal ugrottak meg, és 651 dollár körül állt a papírok árfolyama.

Azok a pesszimista befektetők, akik a negatívumokat keresik a jelentés kapcsán több adatot is citálhatnak a most közzétettekből. A múlt év elejéhez képest jelentősen csökkent a fizetett klikkelések számának növekedési üteme, míg a bázisidőszakhoz képest még 39 százalékos volt a bővülés, addig az utolsó negyedéves számokhoz képest már csak 7 százalékos. A cost per click (vagyis, hogy egy-egy klikkért mennyi fizetnek a hirdetők) mutató is visszaesett, az egy évvel korábbiakhoz képest 12, míg a negyedik negyedéves számokhoz képest 6 százalékkal.

Az első elemzői kommentárok között akadt olyan, mely megjegyezte, hogy a Google hagyományos területének számító online hirdetési piacon a növekedés immár korlátozott, ám a cég kilátásai így is kiválóak, hiszen közel 50 milliárd dollár készpénz áll a rendelkezésükre fejlesztésekre és akvizíciókra, mely biztosíthatja a töretlen fejlődést.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!