2p

Amerika legjelentősebb médiavállalkozásai az AOL Time Warner Inc. és a Walt Disney Co. hírcsatornáik összeolvasztásáról kezdtek tárgyalásokat. A tervezett egyesülés nem két egyenlő fél házasságából jönne létre, hiszen az új vállalkozásban kétharmad részben lenne tulajdonos az AOL, és az árbevétel-tervekben szereplő 1,6 milliárd dollár is a CNN-től jönne.

A CNNMoney híradása szerint a tárgyalások már 18 hónapja folynak, azonban eleddig korlátozott sikerrel. A múlt héten azonban új lendületet kaptak a megbeszélések - tudta meg a Los Angeles Times az AOL Time Warnerhez közel álló forrásokból, amely szerint: a CNN két éve próbálkozik egy fúzió létrehozásával annak érdekében, hogy költségeit csökkentse. A két társaság szóvivője elismerte, hogy több tárgyalás is folyik egy esetleges fúzióról, de hozzátették, hogy eredményeket még nem sikerült elérniük.

A tervek szerint a két hírtelevízió egyesülésével létrejövő új vállalat éves árbevétele 1,6 milliárd dollár körül lenne, amelyből több mint egymilliárd a CNN-t illetné. Az AOL Time Warner birtokolná a közös cég legalább kétharmad, legfeljebb háromnegyed részét. A CNN mintegy 200 millió dolláros adózás előtti profittal rendelkezik, ezzel szemben az ABC várhatóan csupán 10-15 millió dolláros adózás előtti nyereséget ér el az idei pénzügyi évben - írja a CNNMoney.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!