A DUIHK elnökségi tagja hangsúlyozta, hogy különböző németországi cégek részéről a kamaránál - akárcsak korábban - továbbra is nagy az érdeklődés lehetséges magyarországi üzletek iránt. Sőt - mint hozzátette - az érdeklődés egyes területeken még nagyobb is, mint az elmúlt években volt.
"Úgy értékeljük, hogy a német vállalatok közvetlen magyarországi beruházásai, illetve a nyereségek újbóli befektetései változatlanul rendkívül magas szinten vannak" - jelentette ki az ügyvezető, aki annak a nézetnek adott hangot, hogy Magyarországon továbbra is jók az esélyek az üzletkötésre.
Gabriel Brennauer a berlini magyar nagykövetség által szervezett vállalati rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a DUIHK a közelmúltban hozta nyilvánosságra Budapesten immár 14., a vállalatok megkérdezésén alapuló, úgynevezett konjunktúrajelentését.
Ezzel kapcsolatban magától értetődőnek nevezte, hogy a magyarországi feltételekkel kapcsolatban vannak "kívánságok, illetve ötletek" arra vonatkozóan, hogy mit lehet és kell javítani.
Ezek sorában kiemelte az adórendszer egyszerűsítésének, átláthatóbbá tételének szükségességét, valamint annak fontosságát, hogy az igazgatási szabályok világosabbak, s szintén átláthatóbbak legyenek.
A DUIHK elnökségének tagja derűlátóan nyilatkozott az együttműködés jövőjét illetően. "Magyarország többé már nem egyszerűen egy olcsó munkabérrel rendelkező ország, így az olcsó munkaerőt kereső cégek számára immár nem feltétlenül az elsődleges célpont" - jelentette ki, fontosnak nevezve: Magyarország olyan ország, ahol technológiailag érdekes, innovatív termékek állíthatók elő szakképzett munkaerővel, tapasztalt szakértőkkel. Ebből a szempontból Magyarországot rendkívül fontos helyszínnek nevezte a kelet-közép-európai térségben.