3p

Szerdán is eredménytelenül zárult az egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, illetve a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról.

Gaskó: se eredmény, se döntés (MTI)

Gaskó István, a VDSZSZ elnöke a szerdai tárgyalás után elmondta: hétfőn 15 órakor folytatják az egyeztetést a MÁV Zrt.-vel. A megbeszélést a közvetítésre felkért Herczog László, a munkaügyi tárca szakállamtitkára, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat közvetítője vezeti.

A szakszervezet sztrájkbizottsága még szerda kora este összeül, ám azon nem lesz feltétlenül döntés arról, hogy folytatják-e, és ha igen, mikor a munkabeszüntetést, közölte a VDSZSZ elnöke az MTI-vel. (Kedden még úgy nyilatkozott, hogy szerdán döntenek az akció további sorsáról - a szerk.)  Amennyiben ismét folytatják a sztrájkot, arról először a MÁV-ot tájékoztatják, amelynek az utazóközönséget időben értesítenie kell.

Mint ismert, a VDSZSZ február elsején hirdetett sztrájkot, amit aznap délben felfüggesztett, február negyedikén újrakezdett, február 7-én délben pedig ismét megszakított. Az érdekképviseleti szerv továbbra is azt szeretné elérni, hogy a sztrájkban érintett három társaság (MÁV Zrt., MÁV Start Zrt., MÁV Gépészeti Zrt.) munkavállalói kapjanak fejenként nettó 250 ezer forintot a Máv Cargo privatizációs bevételéből, illetve - az idei évre már megajánlott 6,9 százalék felett - további tíz százalékos, azaz összesen 16,9 százalékos bérfejlesztést kér a kiszervezett MÁV-társaságok (MÁV Start Zrt., MÁV-Trakció Zrt., MÁV Gépészet Zrt.) dolgozóinak. Gaskó szerint előbbi követelés 35 ezer, utóbbi pedig 13-14 ezer vasutast érint.

A VDSZSZ elnöke szerdán is úgy vélekedett: a munkáltató a fenti két lényegi kérdést illetően egy tapodtat sem hajlandó álláspontjáról elmozdulni. Utalt arra, hogy a VDSZSZ több kompromisszumos technikai javaslatot tett. Így például a szakszervezet számára dolgozónként egyszeri nettó 250 ezer forinttal és a 6,9 százalékos bérfejlesztésen felül még 10 százalékos követeléssel kapcsolatban elfogadhatónak tartanák, ha azt nem egy év alatt kapnák meg a dolgozók, vagy a választható béren kívüli juttatáshoz csatolnák. Így egy része még az idén kifizethető lenne, ráadásul az a munkaadónak kevesebb adó- és járulékteherrel járna, mintha bérként fizetné ki. Az érdekképviseleti szerv elfogadhatónak tartaná azt is, ha a többletbérfejlesztést munkaidőcsökkentéssel oldanák meg, tette hozzá Gaskó.

Singulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője megerősítette: a MÁV nem engedhet álláspontjából, és ellenzi, hogy a MÁV Cargo privatizációs bevételeit szétosszák. A vasúttársaság a sztrájk alatti még elégséges vasúti szolgáltatással kapcsolatban engedményt tett, és napi 800 szerelvény közlekedésével is megelégedne. Ez azt jelentené, hogy üzemkezdettől 8 óráig, illetve 13 és 19 óra között valamennyi elővárosi vonat közlekedne, az egyéb vonalakon 2-2 vonatpár, plusz a fővonalakon 9 szerelvény járna.

Emlékeztetett arra, hogy a VDSZSZ ezzel szemben mindössze napi 320 szerelvény indítását javasolta, ami - a MÁV szóvivője szerint - jóval kevesebb, mint amennyit  az 1995-ös MÁV és vasúti szakszervezetek közötti elégséges szolgáltatásról született megállapodás tartalmaz.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!