3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Xanga cégcsoporthoz tartozó Airport Debreceni Holding Vagyonkezelő Kft. üzemeltetheti a jövőben a cívis város nemzetközi repülőterét, miközben az továbbra is önkormányzati tulajdonban marad - jelentette be Papp László (Fidesz), vállalati vagyonért és városstratégiáért felelős alpolgármester hétfőn a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.

Ismertetése szerint az önkormányzati tulajdonú Debreceni Vagyonkezelő (DV) Zrt. májusban írt ki nyílt kétfordulós pályázatot az Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft. 74 százalékos üzletrészének értékesítésére.

A 370 ezer forint névértékű üzletrészre az egyetlen pályázó 13 millió 370 ezer forintos ajánlatot tett. Az üzletrész értékesítését követően a törzstőkét 50 millió forintra emelik, amelyből 25 százalék plusz egy szavazatot megtestesítő üzletrészt tartósan önkormányzati tulajdonban kívánnak tartani a DV Zrt., mint tulajdonos útján - magyarázta a részleteket Papp László.

Hozzátette: előzőleg az Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft-ből történő kiválással létrehozták az Airport-Debrecen Eszközkezelő Kft-t, amely tulajdonosa lesz a cégbejegyzést követően mindazon vagyonelemeknek, amelyekkel eddig az üzemeltető társaság rendelkezett.

Az alpolgármester szerint a pályázó ajánlatának kiemelten fontos eleme, hogy a repülőtér veszteségének teljes körű finanszírozását magára vállalja, ez tavaly 280 millió forint volt.

Debrecen közgyűlése az üzemeltetési szerződés módosítására tett ajánlatról soron következő ülésén dönt. A pályázó 75 évre kívánja üzemeltetésbe venni a repülőteret, amely futamidő további 25 évvel meghosszabbítható - mondta Papp László.

Tájékoztatott arról is, hogy a pályázó kötelezettséget vállal az üzemeltetési szerződés aláírásától számított 5 éven belül menetrend szerinti járat indítására, a repülőtér működését kiszolgáló - legalább 6 ezer négyzetméteres - csarnok építésére, valamint 200 millió forint értékű eszközfejlesztésre, amelynek egy része térítésmentesen az Eszközkezelő Kft. tulajdonába kerül.

Ezen túlmenően a pályázó 100 ezres évi utaslétszám elérése után 2013-tól 0,15 euró/fő + ÁFA összegű használati díjat köteles fizetni, amely összeg nem lehet kevesebb évi 45 ezer euró plusz ÁFÁ-nál - közölte Papp László.

A Xanga cégcsoport egyébként Debrecen legnagyobb ipari ingatlanfejlesztője, amely az elmúlt években 3 ezer új munkahelyet létesített a helyi Határ úti ipari parkba telepített cégek közreműködésével - jegyezte meg az alpolgármester, hozzátéve: a cégcsoport már 11,5 hektár területet bérel a debreceni repülőtéren, ahol cargo- és logisztikai bázis kialakítására összesen 50 ezer négyzetméter alapterületű csarnok-együttes felépítését tervezi, illetve kezdte meg.

Papp László újságírói kérdésre elmondta: Angliába és Németországba - várhatóan Londonba és Frankfurtba - szeretnének menetrend szerinti járatokat indítani, de szóba jöhet távol-keleti célállomás is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!