2p

Új csarnokot épít 765 millió forintos beruházással szekszárdi telephelyén az utazótáskákat, bőröndöket gyártó Samsonite Hungária Kft. - közölte a cég csütörtökön.

A beruházás keretében több mint 1800 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokot és közel 4000 négyzetméter raktárat építenek, valamint korszerűsítik a meglévő 8788 négyzetméternyi gyártó csarnokot és irodaépületet is - jelentette be a társaság.

Az összesen 765 millió forintos fejlesztést az Új Széchenyi Terv 306 millió forintos támogatásával hajtják végre a tervek szerint október végéig.

A bővítésnek köszönhetően lehetővé válik a gépi kapacitások növelése, az ugrásszerűen megnőtt termelés eredményeként növekvő készletek elhelyezése, a foglalkoztatott létszám további növelése.

A polipropilén alapanyagból préselt bőröndöket, utazótáskákat gyártó Samsonite Kft. ezzel párhuzamosan 780 millió forintos ráfordítással két új formázógépet és a gyártáshoz szükséges tartozékokat helyez üzembe. Az összesen másfél milliárd forintos beruházási programot a kft. szerint a termékeik iránti globális keresletnövekedés indokolja. A vállalat 2008-ban 91 ezer, 2010-ben 420 ezer bőröndöt szerelt össze; idén és jövőre már 572 ezer bőrönd gyártását, összeszerelését tervezik. A cég 150 fős létszámbővítést is végrehajtott, jelenleg 365 dolgozót foglalkoztat.

A Samsonite Hungária Kft. a várakozások szerint 2011-ben megduplázza 2009-es, 4,8 milliárd forintos árbevételét; a társaság tavaly 7,8 milliárd forint árbevételt ért el.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!