2p

Nagy Márton személyében új kreatív és stratégiai igazgató erősíti a Hinora Marketing Group-ot.

Nagy Márton

A szakember az utóbbi években a majd 70 fős deepblue Networks Budapest account directoraként tevékenykedett. Több nemzetközi stratégiai márka, köztük a legfontosabb globalvalue brand, a West Cigarettes globális kommunikációjáért volt felelős az ügynökség részéről, ami közel 80 országra kiterjedő brand kommunikáció és aktiváció megalkotását és adaptálásának irányítását jelentette. Így bátran mondhatjuk, hogy a világ szinte minden pontját érintően menedzselt projekteket az EMEA, és Asia-Pacific térségben.

Eddigi munkájának talán egyik legnagyobb kihívása abban állt, hogy nem adaptálni kellett, hanem olyan központi kommunikációs és brand aktivációs projekteket menedzselt, melyeket az Imperial Tobacco PLC termékeit forgalmazó országokban valósítottak meg – tehát az itt, Magyarországon megalkotott koncepciók kerültek nemzetközi adaptációra.

"Sok nemzetközi vállalat felismerte, hogy a klasszikus értelemben vett reklám fölött eljárt az idő. A fogyasztók felkészültek, tudják, hogy mit keresnek, mindemellett a technológia fejlődése ma már olyan mennyiségű és minőségű touchpoint kialakítását teszi lehetővé, ami alapvetéseket definiál újra a reklám világában. A brand aktiváció véleményem szerint a szakma egy új evolúciós szakasza. Az utóbbi néhány év során számos aktivációs projektet vezettem vagy voltam részese. Meglátásom szerint a tendencia az, hogy egyelőre a nemzetközi piacok legnagyobb szereplői nyúlnak ehhez a kommunikációs formához, viszont határozott célom, hogy új csapatommal, a Hinora Marketing Group-pal a brand aktiváció alkalmazási területét minél jobban szélesítsük" – nyilatkozta Nagy Márton.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!