2p

A kis- és középvállalkozások fejlesztését szolgáló, készülő új program a jövő évtől új pályázatokat illeszt a Széchenyi-tervhez, a projektre a Széchenyi-tervvel azonos összeget szán a kormány - közölte Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter.

Az új program célját úgy foglalta össze: segítséget nyújtanak a kis- és középvállalkozóknak ahhoz, hogy igazi ügyfelei lehessenek a pénzügyi szektornak, a tanácsadóknak, a szolgáltatóknak. Csillag István szólt arról is, hogy az E5-ös autópálya mielőbbi továbbépítéséről és a használati díj csökkentéséről mindenképpen meg akarnak állapodni a koncessziós társaságokkal, de nem mindenáron.

A miniszter elmondta, az az elképzelésük, hogy az autópálya hiányzó szakasza Szegedig koncesszióban, Szegedtől az országhatárig pedig állami hozzájárulással épüljön meg. Kérdésre válaszolva az állami támogatás összegét 30 milliárd forintra becsülte.

Csillag István tájékoztatása szerint a kormány tervezi az M43-as út építési munkálatainak elindítását, s folytatja az elkerülő út programot: a már szerződésbe foglalt 38 elkerülő út építése 2004-re várhatóan befejeződik, azután új beruházásokat indítanak. Az új útépítések között lesz a régi 5-ös és az 55-ös közötti, nyugati szegedi elkerülő szakasz első üteme - ismertette a miniszter. A közútfejlesztési koncepcióból kiemelte a szaktárca vezetője a kerékpárutak fejlesztésének folytatását, amelyet továbbra is támogatnak.

A miniszter két új programról is szólt. Az egyik az országos közutakhoz illeszkedő, önkormányzati kezelésben lévő utak felújítására létrehozandó alap, amely keretében évi 5-8 milliárd forintra lehet pályázni. A másik program az ország 340 elzárt vagy zsáktelepülésének elérhetőségét biztosító úthálózat kiépítését tartalmazza. Az előzetes tervek szerint évente 20 kistelepülést érintő fejlesztés valósul meg - tudatta Csillag István.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!